Scroll To Top

A szegedi „üvegzsebes” balvezetés
12 évi „tiszta” mérlege 30 milliárd forintos hiány!
(A többi veszteséget még rejti a szoci szutyok...)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Lezárásra váró, évtizedes viták és tanulságaik

Honi tallózó 2014. márc. 18.
A lezáratlan viták értelmetlenek és károsak.
Vitakultúránkat nem lehetne jobb példákon bemutatni, mint a hazai népesedésről és a településfejlesztésről lefolytatott viták esetén.

Az eddigi vitáinkból rengeteget lehetne tanulni, mellyel eredményesebbé, rövidebbé tehetnénk az új vitáinkat! Érdemes tehát a nagy vitákat elemezni!

„El kell veszni a világnak – vagy győzni az igazságnak.”

(Az idézetek forrása Fekete Gyula: Gondolkozzunk, magyarok! Magvető Kiadó, Budapest. 1989)

 

A vita

„… tiszta, egyenes beszéddel kicseréljük gondolatainkat valamilyen közügyről.”
„… mi az űrrepülés korában is makacsul lovas nemzet maradtunk, tudniillik annak a csontig koptatott szólásmondásnak az erejéig, mely szerint folyton átesünk a nagy lendülettől a ló túloldalára.”
„Mintha annak a sokat emlegetett közhely-lónak nem is volna megülni való nyereg a hátán, csakis a túloldala volna.”

A vitakultúrához

Egyrészt: nem sokan lehetnek, akik a viták fontosságát megkérdőjeleznék. Azonban, mint minden jóval, ezzel is vissza lehet élni. Alább erre is találunk két példát.
Másrészt: A ’80-as évek óta eltelt évtizedek alatt sem történt meg a viták lezárása, pedig az elmúlt évtizedek után már egyértelmű az, hogy a vitázók közül kinek lett igaza!
A vita lezárása alatt azt szeretném érteni, hogy mértékadó helyről hangozzon el:
ez a két vita eldőlt és Fekete Gyulának lett igaza! Fontosnak tartom azt is rögzíteni, név szerint megnevezni ugyanekkor, hogy kik tévedtek, kik gáncsoskodtak!
E nélkül a mai vitáink is parttalanná, szócsépléssé, szájkaratévá, a vitapartnerek kifárasztó szétbeszéléssé, így a vita lényegének ellehetetlenítőivé, a vita kisiklatójává válnak. Vitakultúránkat nem lehetne jobb példákon bemutatni, mint a hazai népesedésről és a településfejlesztésről lefolytatott viták esetén.
Az eddigi vitáinkból rengeteget lehetne tanulni, mellyel eredményesebbé, rövidebbé tehetnénk az új vitáinkat! Érdemes tehát a nagy vitákat elemezni!

A nagy viták

„A népesedési vita 63-64-ben robbant ki, majd 72-73-ban újra fellángolt, és hosszú évek csendje – már-már szilenciuma – után 81-ben ismét terítékre került.”
„Voltak és vannak, nem is kevesen, akiket a vita nem ér el. Ingerülten lapoznak tovább vagy egy ajkbiggyesztéssel, vállrándítással, mondván: És akkor mi van?

Az író Fekete Gyula nevéhez kapcsolható, aki társadalmunk valós gondjaira fogékony íróként 1980-1989 között próbálta a reflektorfényt ismét a fontos témákra irányítani.

 

A vita két témakörről folyt:
– a magyar népesség tragikus fogyása és
– az értelmetlen településfejlesztés. Természetesen ez utóbbi is a demográfia felől közelítve.

A helyzetünk

„Tavaly 126 800 halálesetet regisztráltak, s csak 88 700 élve születést.”


„A demográfiai viszonyok átalakulása Északkelet-Magyarországon például ott tart, hogy három térségben (Szikszó és Edelény körzetében, valamint a Bodrogközben) az általános iskolás korosztályban többségbe kerültek a roma gyerekek a nem romákhoz képest.”


„A rendszerváltás idején 10,375 milliós népességű Magyarország lélekszáma 2010 közepén csökkent 10 millió alá. Az utóbbi négy évben 130 ezer fővel esett a lakosság száma, ez év elejére 9,88 millióra.”


„A segélyből élő legszegényebbek egyik fő jövedelmét, a családi pótlékot – a megélhetési gyerekvállalás elutasításának jelszavával – évek óta hagyja elinflálódni.”

Tehát vannak, voltak, akik nem a gyerekért, hanem a gyerekből éltek! Értékrend torzulás ez is a javából! Ezzel egyes térségek demográfiai arányait alaposan megváltoztatták, mint látszik a HVG cikkéből is! (HVG 2014. március 8-i, nőnapi száma.)
Magyarul, röviden: „… több a koporsó, mint a gyerekágy …”

A tényleges döntéshozók régi szándéka

„Már látszanak a rossz kormányzás jelei több országban is, túl sok szükségtelen halált okoz az éhezés. A problémák pedig csak sokasodnak a világ népességének növekedésével, különösen Fekete-Afrika országaiban.”
A világ népességnövekedése egyeseknek nagyon régóta az első tényező, melyet meg kell állítani. Nyilván másként kellene azonban a témát kezelni Afrikában, mint Magyarországon! Mégis, mintha mi lennénk a mintaterepük.

A vitákat bemutató idézetek

„… hosszabb idő óta tisztázatlan, elmélyülő problémák …”

Vita a népességfogyásról és főleg annak okairól

„Az élet átörökítése – újratermelése – társadalmi alaptörvény. Minden ennek a függvénye, minden egyéb ezt kell szolgálja, mert amennyiben nem ezt szolgálja, annyiban kártékony, antiszociális.”

„A társadalmi alaptörvény sérelmére annyi minden történt és történik itt, hogy nagyon ideje volna most már a rendező elv rangjára emelni az országos politikában a népesség szinten tartásának a követelményét. Annál is inkább, mert gyorsuló iramú fogyás várható, amelynek károsításai visszafordíthatatlanok.”

„Egy bámulatosan sokszínű leleménnyel önpusztító nép írói vagyunk, a „szapora csecsemőhalál”, az „elmebaj, egyke”, az öngyilkosság, lelki restség” változatai szívósan élnek, sőt tovább bővülnek, korszerűsödnek, disszidálással, alkohollal, narkóval, egyebekkel. A világ leggyorsabban elöregedő társadalmának írói vagyunk, …”

„… gyorsuló ütemben mikor jutunk el odáig, ahol már évi három Mohács az eredmény – önkiszolgáló módon, „csináld magad!”, törökök nélkül -, s két-három évenként egy Don-kanyar.”

„Nyugaton viszont egyre inkább eljelentéktelenedik, út szélére, perifériára szorul éppen a könyvek, az irodalom java, és előrenyomulóban – vajon összefügg ez az előrenyomulás a nagyobb értékek félreszorulásával? -, terjedőben a senkire sem tekintő önzés, a társadalom, a közösségek, a család szétesése; az alkohol, a narkó, a garázdaság, a terror, a bűnözés, a babonaságok – ahogyan az érzelmi kultúra sorvadozni kezd.”

„Csakugyan igaz volna, hogy a haszonközpontú civilizáció zsákutcába szorult, s az „édes élet” csődbe viszi a társadalmakat, mint Rómát annak idején?”

„Napjainkban a szabálytalan a sikk. Minden tekintetben a formabontás, beleértve a társas együttélés évezredek során kialakult szokásainak, szabályainak, normáinak az áthágását, sőt megvetését, kigúnyolását is.”

„Írtam arról az egyetemi szemináriumról, amely titkos szavazással, kétharmados többséggel azt az álláspontot fogadta el; csak a nacionalisták gondja, X év múlva milyen nyelven veszekednek a pultok előtt, s élnek-e még egyáltalán magyarok ezen a földön.”

„Ifjú közgazdászok tévé-zsűrije (1970) 23:2 arányban a gyermeknevelés terheinek csökkentése ellen szavaz.”

„Országos vitára (1970) mintegy 120 olyan hozzászólás érkezett, amelynek szerzője ellenszenvvel, gyűlölettel szól az anyaságról, …”

„Most Kulcsár Kálmán írja: „a népesedés jelenségei … társadalmunk egészének produktuma, s nem felelőtlenül elmulasztott intézkedések következménye.”

„Ugyancsak kezdettől fogva vitáról vitára végigkövethető ellenvetés: bonyolult dolog ez, „komplex” probléma, gondos tanulmányozást, körültekintő, alapos oknyomozást, elemzést, fölmérést követel. S ez így igaz. … Egyetlen szépséghibája ennek a szövegnek …, hogy húsz év óta mit sem változik.”

„Tudok róla, hogy némely hivatalos körök szerint nemkívánatos a három- vagy többgyermekes családok „támogatása”. Ennek az öngyilkos szemléletnek része lehet abban, hogy éppen a legfontosabb kategóriánál nem emelték a családi pótlékot.”

„Ha sorskérdésekről ejtünk szót, mindig megkapjuk: ezek a „váteszek”, ezek az írók, miket jósolgatnak, nemzethalál meg ilyeneket.”

„Terjedőben az értékrend zavarai: az anyagiasság, a haszonelv, az élvezkedés az értékrend csúcsára tör, s mélyen maga alá temeti, kikezdi, elfertőzi a humánum legnagyobb, időtálló értékeit, így a család, a nagyobb közösségek, a nemzet, a társadalom kohézióját termő értékeket is.”

„Minél nagyobb arányú az elöregedés, annál rosszabbak a gazdasági kilátások.”

„Íme, hát majd két évtizedes, folyamatosan erősödő, összpontosított hatásdömpinggel kitermeltünk olyan életmód- és magatartásformákat, szükségleteket, divatokat, őrületeket, amelyekre most már hivatkozni is lehet: ez van, ezt kell szolgálni.”

„… a nacionalizmus-fóbia sok egyéb károsítása közt éppen nem a legutolsó volt, hogy gyanúba vette a népi-nemzeti hagyományokat, a nemzettudat, a felelősségérzet minden halvány jelét – legkivált az ifjúság köreiben élesztette ezt a gyanút -, és mintegy ellenoltásnak használta a világ ócskapiacairól minden mennyiségben importált kultúrszemetet.”

„Statisztikai alátámasztás nélkül is nagyon jól tudjuk, hogy riasztóan nő a fiatalkori bűnözés. Riasztóan terjed az alkoholizmus a fiatalok körében. A legprimitívebb narkománia, a szipó kóresetei riasztóan szaporodnak. Lehetetlenül sok az öngyilkosság. Kitartóan rossz és folyamatosan romlik a válási statisztika. A szülési kedv mélyen – tragikusan mélyen – a társadalmi létszükséglet alá szorult, hódít a mának élő élvezkedés, a szélsőséges önzés a gyakorlatban, az individualizmus az ideológiában.”

„Hány, de hány – hivatásához méltatlan – tollforgató, riporter, kommentátor fröcsögi mérgeit évtizedek óta a morálra, s gúnyolódik – már neveltjei kórusával együtt – a „moralizáláson”, a „cserkészkedésen”, a diák szorgalmán, a munkás iparkodásán, a házastársi hűségen, a szülői tekintélyen, a többgyermekes anyákon, a szüzességen, a „gátlásos” önfegyelmen, a becsületességen, a hiten – vallásoson, szocialistán -, a közösségi-nemzeti eszményeken, a nagy érzelmeken, hány, de hány reklámozza a végletes, senkire nem tekintő önzést, a „magamnak élést”, a hegyen-völgyön élvezkedést-szórakozást, a dolce vitát, a promiszkuitást, az „őskori” szerelem, a „túlhaladott” házasság, a „kispolgári” család züllesztését, az anyagyilkos feminizmust, s gyártja cinikus, oktondi „elméleteit” az egyén – minden közösségi kötelmet elszaggató – „szuverenitásáról”, a hazaárulás „szuverén jogáról”, a családárulás „szuverén jogáról”, a házibarát-intézmény „integrálásáról”, a gyerekek „államosításáról”, a „modern életérzés” címkéjével hitelesített, mások életén átgázoló „jogom van a boldogsághoz” parazitizmusáról – elsorolhatatlan.
És mekkora visszhangot kevernek! Hogy sztárolja őket – többnyire a pódiumokról – drukkereik hada! Mindenfelől – én hallanék félre? – szinte csak az ő hangjukat hallhatom, olvashatom.
Egy bizonyos. Nem tudok olyan szerkesztőségről, amely tanújelét adná annak, hogy elszánta magát: szembefordul végre ezzel a züllesztéssel.” (1985)

„Nyomát sem találom úgyszólván az említett reformelképzelésekben a társadalmunkat emésztő legsúlyosabb kórnak: harmincéves népesedési hullámvölgynek, amelyhez hasonlót békeidőben még nem jegyeztek fel a világon. S azt hiszem, olyan végzetes felelőtlenséget sem jegyeztek még fel, ahogyan a magyar társadalom ezt a jövőjét végképp elsorvasztó súlyos kórt kezeli.”

„Misztikus ciklusteóriák ígérgetik, hogy majd jóra fordul a rossz magától, csakhogy a fogyás mechanizmusa merőben más, mint a túlszaporodás mechanizmusa; igen erős jelen érdekek gátolják, hogy a fogyás trendje spontán megforduljon, s ne eméssze tovább – évről évre – a társadalmi jövőt.”

„Egy újfajta kizsákmányolási forma, új élősködési forma terjedt el – már múlt időben mondhatom, noha még nem diagnosztizálta a közgazdaság-tudomány -, és hódít tovább a civilizált világban; a jövő fölélése, a jövő kizsákmányolása. A jövő terhére oldják meg a mai gondokat, a jövő beruházásait élik fel a mában. Nemcsak az utódit falja fel ez az elöregedett civilizáció, hiszen a természeti környezettel is úgy bánik, a nyersanyagokkal, az energiával, a pénzkölcsönökkel is úgy gazdálkodik, hogy a pillanatnyi érdekeknek alárendelik a távlatiakat.”

„Ezúttal nem átkozhatjuk a balsorsot. Idegen elnyomókat sem okolhatunk, pusztító járványokat, természeti katasztrófákat sem. Voltaképp hazai hatalmi kényszert sem vádolhatunk, önként és dalolva irtjuk magunkat a világból, Arany Jánossal szólva: „Mint lepke a fényt elkábulva issza,/Úgy lőn nekünk a romlás – élvezet”. Igenis minket, ma élő nemzedékeket illet minden felelősség. Igazságtalan az egyénre minden általánosítás, de a közösségre joggal mondhatom: a magyar történelem legkártékonyabb söpredéke vagyunk – kívülről nézve mindnyájan – ma élők, 30-35-ön felül, akik végig békés évtizedekben összehoztak egy vesztes háborút, 700 ezres emberveszteséggel s hétmillió elkaparttal (az abortuszok ártatlan áldozatai, a bűn nélkül kivégzettek – RM) a csatát nem látott mezőn.\”
http://nepesedes.hu/drupal/node/67

Vita a településpolitikáról, azaz a magyar vidékről

Településpolitika – csőlátás (1982.)

„… a nép semmilyen politikai befolyásolásra nem tud sokáig ellenállni az érdekviszonyok hatásainak. Ténynek vehetjük: nálunk olyan érdekviszonyok alakultak ki, melyek a kisfalvak elnéptelenedését, elöregedését s a nagyvárosok felduzzadását segítették elő.”

„Szándékosan nem a nagyobb kereset, a jobb megélhetés, a csábító városi élet vonzására hivatkozom. Csak egyre a száz felsorolható egyéb ok közül, amelyek rászorítják az embereket a tömeges cselekvésre.”

„… a voluntarista politikára jellemző egyszempontúság – csőlátás – azt nem vette számba, hogy a termelőmódhoz igazodó falu nem csupán termelőegység, hanem élő szociális képlet, lévén társadalmi egység is. Minél kisebb a falu, annál erősebb a közösség. …”

„… a nagyvárosi őslakosság születési aránya általában elégtelen. … Bő ráadással ellensúlyozta (t.i. az őslakosság fogyását), hiszen nőttek, gyarapodtak, gazdagodtak a nagyvárosok, jókora hátterük volt hozzá: a szaporodó falu. Megszülte a falu, felnevelte 16-18 éves koráig a gyereket, kész munkaerővé táplálta tehát; azt a „beruházási” értéket, amely ehhez szükséges volt – korántsem csak anyagiakat, hanem szellemieket, érzelmieket, erkölcsieket -, mindazt a falu „fektette be” a nevelődő emberbe. Aki aztán fogta batyuját, nem lévén otthon tere, munkája, megélhetése, elindult a városba. Kész munkaerőt kapott a város számolatlanul, minden befektetés nélkül. Elsajátította – mondhatnám -, ellenszolgáltatás nélkül.”

„A romlás trendje egyelőre megfordíthatatlan, a történelmi károsodás már helyrehozhatatlan, a legtöbb az, amit hirtelenében megtehetnénk, hogy lefékezzük a pusztító folyamatot. Erre sincs esélyünk a településpolitika lényeges javítása nélkül.”

„Mi lesz Borsodban a csereháti, szárazvölgyi, hegyközi aprófalvak sorsa? És hát a zalai, a baranyai, a somogyi, a Vas megyei aprófalvak sorsa?
Az a településpolitikai szemlélet, amely abból a sehol sem érvényes dogmából indul ki, hogy két-háromezres lélekszámnál kezdődik az életképes település, s erre hivatkozva le akart törölni ezernyi falut, községet az ország térképéről, ez a koncepciónak nevezett agyrém, noha szerencsésen leszerepelt már, meddig károsít még?”

„Ám ha egy nem eléggé körültekintő szemlélet – dogma, doktrina – annyira eluralkodik, hogy nem tűrve ellentmondást, figyelmeztetést, bírálatot, elfojtja a kívánatos vitát is: önmagát fosztja meg a követelő pályamódosítás lehetőségétől. Süketen és vakon törtet tovább a rosszul kijelölt úton, s mire megállásra, visszafordulásra kényszerül, egész sor olyan folyamatot indított el, amely már visszafordíthatatlan, olyan károsodásokat okozott, amelyek már helyrehozhatatlanok.”

„Ne osztogassunk olyan meggondolatlanul, íróasztal mellől az előnyöket és hátrányokat? Ne részesítsük képtelen kedvezésekben azt, ami még nem bizonyította életképességét, ne verjük agyon erőszakkal azt, ami még bizonyíthatja életképességét.”

„Okos településpolitika tartja az arányokat? Az ide kiosztott előny nem jelent másutt behozhatatlan hátrányt.”

„… az a gyakorlat, amely a költségvetésből a településfejlesztésre szánt pénzek 65 százalékát Budapestnek és az öt nagyvárosnak juttatta, a kétmilliónyi lakost számláló kisebb falvaknak pedig mindössze egy százalék jutott, az a gyakorlat nagy ívben esett át a nyereg túloldalára.”

A helyzet ma is szinte változatlan. Erről korábban itt írtam

„Feltűnő, milyen törvényszerűen zsákutcába viszi a tömérdek költséggel, nagy reményekkel indított vállalkozásainkat is az egyszempontúság. S elmaradhatatlan szövődménye, a csőlátás, amikor a vállalkozás – a koncepció, a doktrina – hívei, szerelmesei, rajongói csak azt hajlandók észrevenni, számon tartani, ami őket igazolja, de kiesik a látószögükből minden érv, tény, vészjel, ami ellenük bizonyít.”

„Mondjuk beszentelődik az a szempont: az egy-kétezer lélekszámnál kisebb falu, mint termelői s mint fogyasztói egység, nem korszerűsíthető. S ebből a csőlátásból kimarad, hogy a falu társadalmi egység is, emberi közeg, szülő-nevelő közösség, számba is alig vehető emberi értékek hordozója.”

Az ellenzők módszerei, technikái

„Én is úgy látom, hogy az irodalompolitikai gyakorlat realizmusundora … a közéleti felelősséget, a sorsproblémákat felvállaló irodalom elszigetelése két-három évtized után meghozza a maga „gyümölcseit”. Korszakok irodalmát csonkította meg ez a gyakorlat, már – ahogy én látom – helyrehozhatatlanul. Azt kell mondjam, gyógyíthatatlanul.”

„- Nyugi, nyugi – nos, ez a nyugtató például a hatvanas évek elején került forgalomba -, semmi vész, a születésszám csökkenése „átmeneti jelenség”, pár év alatt magától visszalendül a születési grafikon. Tudományosan igazolt tény, hogy vannak ciklusok a népesedésben, csak némely írók és egyéb hozzá nem értők kongatják fölöslegesen a vészharangot!”

„- Nyugi, nyugi, a „fejlett országokhoz hasonlóan” nálunk is elkezdődött a népesség elöregedése; kevés a szülés, sok a halálozás – végeredményben a népesség utánpótlása nem elegendő. Ez bizony szomorú, és súlyos következményei lesznek, de ha egyszer elkerülhetetlen civilizációs betegség? Bele kell törődnünk: ilyen nemkívánatos következményei is vannak annak, hogy fejlett ország lettünk …”

„De miféle politika volna az, amelynek a célja a küzdelemre késztetés helyett a leszerelésre, a megadásra, a közösségi lelkiismeret ébresztgetése helyett a közösségi lelkiismeret elringatása, elaltatása? A bajt csírájában elfojtó határozott cselekvés helyett az örök késedelem, az örök lemaradás s a kényszeredett – menteni a már alig menthetőt – tűzoltómunka?”

„Az emberi világban viszont gáttalanul árad az információ, naponta a manipuláció minden mennyiségben újratermeli, ellentétes értelmezések tömege egyszerre hangzik el a világ minden sarkából.”

„Sorakoznak emlékeimben a gördülékenyen fogalmazó felszólalók. Mindenek előtt leszögezik, mennyre szívügyük hogy ezt meg ezt a lépést végre megtegyük, s utána hosszam és részletesen kifejtik, miért nem volna mégis helyes, miért nem volna időszerű, miért nem volna kívánatos, ha csakugyan megtennénk.”

„Noha a népesedési vitákban újabban nem vesz részt vagy alig vesz részt ez a közeg, erősen befolyásolja vonzataival is, ingerléseivel is, a vitatkozókat. Tíz-húsz évvel ezelőtt még nyilván erősebben befolyásolta. Így lehetett magát a témát is denunciálni; „nacionalista” leprabélyeggel bemaszatolni száraz demográfiai számadatokat. Vezércikkben rádörrenteni az írókra: „félreértettek” valamit, s „indokolatlanul kongatják a vészharangot.” (1964) A vitát Piros, fehér, zöld címmel megglosszázni (1970); a nagyon is jogos aggályokat „búsmagyarkodásnak” minősíteni a tévékommentárban (1981).”

„Makacsul visszatér: ok és okozat összecserélése. Még meleg: „… elfogadott tétel, hogy a szegényedés népszaporulatot okoz”. (Népszabadság, 82. I. 23.) Vagy: „Segíteni azonban anyagilag nem lehet. Már csak azért sem, mert a világ minden valamennyire is tájékozott szakértője szerint az életszínvonal … emelkedése … a csökkenő termékenység irányában” hat. (Uo. 82. I. 16.) Mielőtt programba vennénk, hogy vissza kell fogni – csökkenteni? – az életszínvonalat a szaporodás érdekében, „a világ minden valamennyire tájékozott szakértőjével” szemben megkockáztatom: nem attól kevés a gyerek a magasabb jövedelműeknél, hogy jól élnek. Attól élnek jól, hogy kevés a gyerek”

„’Átmeneti’ volna a születések csökkenése? Hiszen jó 150 éve tart ez az „átmenet.” „… húsz év óta bérelt helye van e témakörben a közösségi lelkiismeretet elringató „átmenet” szónak.”

„Vitáról vitára visszatérő refrén, hogy ezt az ügyet csak az írók nagyítják föl, „dramatizálják”, bezzeg a szakember csak legyint az efféle károgásra …”

„Új terepet nyitnak ebben a vitában az eltájolásnak; a külföldi (nyugati) példákra hivatkozások. Feledtetik, hogy a mi hullámvölgyünk a leghosszabb a világon.”

„A viták csillapítói a tétlenségre 20 év óta felmentést adnak valamilyen fogalmazásban: „befolyásolhatatlan”, „törvényszerű”, „nincs mit tenni” …”

„„A magyar társadalom sok súlyos problémája közül nem a népesség fogyása a legsúlyosabb” – véli Józan Péter.”; a relativizálás veszélye!

„… növeli, ki elfedi a bajt …”

„… terrort, a megszégyenítést szívesen alkalmazzák művelői, mondván: prűd, álszent, hazug, maradi, köntörfalazó, alakoskodó, akinek más a véleménye.”

„Gusztustalan erről beszélni! – kiáltja a jövő ellenzéke, meg kiáltoz egyebeket is, hiszen azokat, akik ennek a népnek a sorsával, sorskérdéseivel foglalkoznak, akik a jövőért aggódnak, régi szokás nálunk megbélyegezni, mocskolni; az utóbbi 20-25 év sajtójában ez volt az uralkodó hang. Nacionalistának, búsmagyarkodónak, ellenzékinek bélyegezték azt, aki számolgatni merészelt – kész vagyok bizonyítani, hogy ez a szemlélet, amelynek a képviselői köztünk járnak, emelt fővel, okozott annyi kárt az életnek, mint a háború.”

„Gulyás Mihály Napjainkban közölt cikkéhez volt egy hozzászólás, amely szinte-szinte fasisztának bélyegezte azokat, akik a településpolitika kérdésköréhez „odarángatják” a demográfiát, minthogy a hozzászóló szerint „nem gusztusos” ez ügyben népesedési kérdésekről beszélni.”

„És mekkora visszhangot kevernek! Hogy sztárolja őket – többnyire a pódiumokról – drukkereik hada! Mindenfelől – én hallanék félre? – szinte csak az ő hangjukat hallhatom, olvashatom.”

„S mindezek hátterében bírálatot, ellentmondást nem tűrő, tabusított feudális beütések, kötelmek – feudálszocialista tünetek.””

Nem ismerős „megoldásaik” ezek a mai vitákból is? Megdöbbentők a trükkjeik! Megdöbbentő, hogy mit meg nem engednek maguknak!

Ismerjük fel: mindez nem a véletlen műve, mint a földrengés, hanem

„Nyilván tudatos és szándékolt koncepció, hiszen tetten érhetjük más, nehezebben mérhető és áttekinthető szektorokban is.”

A megoldás elvei

„A megoldás alapelvének talán ez kínálkozik: mindennek zöld utat, ami a közösségnek hasznos; mindent korlátozni, lehetetlenné tenni, ami a közösségnek árt, másokat, vétleneket károsít.”

„… a szellemi élet javát a maga sokszínűségében kell segítségül hívnia a politikának, hogy nagy hibát ne kövessen el, hogy a lehető legjobb megoldást találja meg nagyon akut, elmérgesedett, sürgető kérdésekre.”

„Ami engem illet, a legfőbb erkölcsi törvénynek azt tartom: visszaadni legalább annyi értéket a társadalomnak, amennyit tőle kaptunk – lehetőleg kamatostul.”

A javaslataim:

– Azt már tudjuk, mit írt le Fekete Gyula, de kellene egy név szerinti lista azokról, akik a vitapartnereik voltak.
– Kellene egy, az enyémnél teljesebb, lista az ellenzők vitatechnikáiról, vitamódszereiről, mert ezek az egyéb vitáinkban is előjönnek. A jövőre nézve is nagyon tanulságos lenn!
– Kellene egy lista az ellenérdekekről, amelyek a legfőbb gáncsolók.
– Jó lenne a viták következményeit költségelni, beárazni, amennyire csak lehet, mert a mai világunk nyelve a pénz.
– Az előbbiek birtokában kellene egy új demográfiai stratégia, minél előbb! Ebbe be lehet építeni a legeredményesebb országok – mint Franciaország – legjobb gyakorlatát.
– Kellene egy lista a többi lezáratlan, nagy vitáinkról is, amelyek már évtizedek óta fekélyesednek. Ezek nagy részét az idő már eldöntötte! Ilyen pl. a – Bős-nagymarosi gát története. Addig, amíg élnek, akik azokat elszenvedték, akik a részesek voltak bármely oldalon, akik még valós információkat tudnak adni.
„… legyen végre felelős gazdája a népesedésügynek”

Dr. Rigó Mihály
okl. erdőmérnök, okl. építőmérnök
Szeged, 2014. március 11.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje