Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak (hagyományőrzően) európai módon gondolkodni meg élni
nem !!!

Magyarország a horgászvilágbajnok

Cikkek 2016. szept. 20.

Óriási bravúrral története második világbajnoki aranyérmét nyerte a magyar úszós horgászválogatott a bulgáriai Plovdiv evezőspályáján.

A horgászversenyzésben 5 versenyző alkotja a csapatot, így 5 szektorra bontják a mezőnyt, ezeken belül a legtöbbet fogó mindig 1 helyezési számot kap, a második kettőt és így tovább a 34-ig, mert ennyi nemzet indult, a cél a minél kevesebb pont összegyűjtése. Két fordulót rendeznek, a magyarok az elsőben alapozták meg a világbajnoki címet az egészen hihetetlen, 12 helyezési számos teljesítményükkel. Magyar Gábor megnyerte a szektorát, a fenti képen is látható Walter Tamás kétszeres egyéni világbajnok, az egész mezőny egyik legnagyobb sztárja második lett, akárcsak Csöregi Balázs és Szákovics Imre, Csillag László pedig az 5.

Hogy milyen eredmény volt az elsőfordulós 12 pont, azt jól mutatja, hogy a második, 22 pontos körben egy magyar sem volt hatodiknál gyengébb a 34 fős szektorában, vagyis ekkor is fergetegesen horgásztak, amivel a második fordulót is mi nyertük. Az első körben csak a sportág braziljai, az olaszok tartották velünk a lépést 15 helyezési számmal, a harmadik helyen a 19 pontos csehek fordultak. Az édesvízi horgászatnak több Brazíliája is van: közülük Franciaország az első körben 39 ponton ragadt, míg Anglia a maga 23-ával nagyon halaványan még reménykedhetett. De aztán mégsem volt kérdés a végeredmény, hiszen a második fordulót is mi nyertük, egyetlen pontal a csehek és a stabil angolok előtt, így ez is lett a dobogós sorrend. Olaszország a végére kipukkadt és negyediknek futott be.

Az eredményekből látszik, hogy a magyarok titka a kisebb halakra való fókuszálás volt a pontyokkal is telepített, ezüstkárászban gazdag pályán, mi ugyanis a két fordulóban összesen 519 halat szákoltunk, míg az utánunk következő hat csapat mindegyike száz-egynéhányat. Vagyis ezúttal nem jött be a nagyobb példányokra való várakozás.

Egyéniben Walter a hatodik, Csöregi a tizedik, Magyar a tizennegyedik, Szákovics a 25., Csillag pedig a 43. lett.

Forrás: 444 – Magyarország a horgászvilágbajnok

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

444.hu