Scroll To Top

„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…” ( Petőfi – A Nemzethez )

Marosfőtől Marostőig – végigevezik a folyót

Cikkek 2024. júl. 27.

A forrástól a torkolatig evezné végig a Marost dr. Szabó László szegedi önkormányzati képviselő, a Szögedi Védegylet városvédő szervezet elnöke és lelkes csapata. Persze mindezt csak képletesen, mert az nyilvánvaló, hogy a társaság nem a Fekete Rez hegy oldalából száll vízre, hanem Szászrégenből, ahonnan kajakkal a folyó már gond nélkül hajózható.

A magyarországi természetbarátok az iható folyóért eveznek. Amint a kezdeményező a Vásárhely.ma-nak elmondta, „mindannyian pihenhetünk, úszhatunk és üdülhetünk a Maros partján ilyen rekkenő melegekben, ha megőrizzük Marosunkat üdének, tisztának, sőt ihatónak”.

Szabó László most Petz István 1904-es túráját készül másodjára is megismételni. Először a százéves évforduló alkalmával 2004-ben hajózott le a Tiszáig. A szakirodalom szerint Petz volt az első személy a történelemben, aki kajakkal végigevezte a Marost. Szabóék ezért is adták mostani akciójuknak Petz-evivcke 120 évre nevet. Dr. Petz István szegedi sportember a Hunnia Csónakház tagjaként fakajakkal evezte végig a Marost Ratosnyától Szegedig. Az esemény 100. évfordulója alkalmából Szabó László végigcsónakázott a folyón ugyanazt az útvonalat bejárva, mint őse, Petz István, s hozzá hasonlóan útinapló írásával és fényképek készítésével is megörökítette az útja közben látottakat. Mint ígérte, ezúttal is ír naplót, és megörökít sok-sok életképet.

A mostani túra július 27-én, szombaton kezdődik, és a tervek szerint tíz napot tart.

Forrás : https://www.vasarhely.ma/marosfotol-marostoig-vegigevezik-a-folyot/

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)