Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális bevándorlás támogatása bűnrészesség !

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

A Boldogtalan holdat mutatja be a Szegedi Pinceszínház

Rendezvények, Szögedi hírek 2013. jan. 24.

Pénteken mutatja be Eugene O’Neill Boldogtalan hold című drámáját a Szegedi Pinceszínház; a darab rendezője Kancsár Orsolya lesz, aki egyben az egyik főszerepet is játssza.

Kancsár József, a színház igazgatója az MTI-nek elmondta: szinte már a színház megalakulása óta tervezték a darab bemutatását. Az emberi hazugságokról, lelki vívódásokról szóló mű korábban több helyen is nagy siker volt. Játszották Miskolcon Pregitzer Fruzsina és Karczag Ferenc, majd Kecskeméten Pécsi Ildikó és Gábor Miklós főszereplésével.
A szegedi produkcióban a női főszerepet Papp Gabriella alakította volna, a művésznő betegsége miatt azonban a darab rendezője lép színpadra Josie Hogan szerepében.
Kancsár Orsolya elmondta: eddig rendezőként vett részt a munkában, most azonban bele kell helyeznie magát a darabba, a főszereplőnő ugyanis az elejétől a végéig színpadon van. Társa Phil Hogan szerepében Megyeri Zoltán lesz.
A rendező szerint a darab rendkívül aktuális, hiszen az emberi kapcsolatok, a jellemek bemutatása zajlik a nézők szeme előtt. A Boldogtalan hold arról szól, hogy az emberek miért nem mondják ki az igazságot, mikor a hazugságokkal egyre nagyobb problémákba keverednek. Emellett nagyon sokan nem annak mutatják magukat, akik valójában, annyira, hogy végül saját maguk is elhiszik, hogy azok, akit hazudtak.
A darab zenéjéhez az Eleven Hold nevű zenekar 1997-es lemezét használják fel.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor