Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Föld Napja a természetben, a szegedi Füvészkertben

Rendezvények 2014. ápr. 25.

Föld Napja a természetben, a szegedi Füvészkertben

Most szombaton, 2014. április 26-án 10-14 óráig – folytatva az előző évek hagyományait – az SZTE Füvészkert a Föld Napján családi programokat szervez közösen, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel. A rendezvény teljes egészét a környezetmegóvás, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságának kiemelése, a környezettudatos életszemlélet hatja át. A gyerekeknek nemcsak bábelőadással(„Lim-lom mese”), arcfestéssel, kézműves foglalkozással tudunk kedveskedni, hanem a kert területén több helyen felállított pecsétszerző állomásokon is próbára tehetik tudásukat és ügyességüket. Öko-Labirintusban barangolhatunk, lesz még hulladékteke, állatsimogatás a Tappancs Állatvédő Alapítvány jóvoltából, komposztfórum – tanácsadás; komposzt kerék és játszóház, kipróbálhatják a Junior Achievement Magyarország játékait. Idén először vendégül látjuk a SZTE Környezettudományi Intézet kutatóit és hallgatóit, akik biológiai talajjavítással, vízkörforgás játék, vagy a saját fejlesztésű fotoakusztikus hazugságvizsgáló műszerrel várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

11:00 órakor hivatalosan is megnyitjuk a látogatók előtt az új Trópusi Üvegházat és a kaktuszgyűjteményt, amelyen köszöntőt mond a Szegedi Tudományegyetem rektora, Prof. Dr. Szabó Gábor, Németh Anikó az SZTE Füvészkert igazgatója és Makrai László a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk 2014. április 26-án szombaton, az SZTE Füvészkertbe!

A rendezvény ideje alatt a jegyárak az alábbiak szerint alakulnak:

18 éven aluliaknak diákigazolvány felmutatásával a rendezvény ingyenes.

Felnőtteknek a belépődíj kedvezményesen 600,- Ft / fő.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor