Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Balczó András Szegeden – jegyzetek

Balczó András háromszoros olimpiai bajnok, az öttusa történetének egyik legnagyobb alakja, a Nemzet Sportolója a Millennium Kávéház – abban Bene Gábor – vendége volt.
Előadásáról Gyovai Ferenc készített jegyzeteket…

Az elején azzal nyitott Balczó András, hogy egy előadás vagy prédikáció már abban az esetben is maradandó, ha abból egyetlen mondat vagy gondolat hasznos. Ezért is kezdtem jegyzetelni, mindamellett igaz.

Ahogy elmondta:

„A múltbeli problémákkal foglalkozni – újragondolni, hogy mi lett volna ha … – teljesen értelmetlen, hiszen az már a megváltoztathatatlan kategória.

Aki keres az talál, aki zörget, annak megnyittatik…

 

Ne mutass többet magadról (ne játszd meg magad), hiszen úgyis látják rólad, ki vagy.

Ma, jelenleg Magyarországon rosszabb a helyzet még az 50-es éveknél is, mert most lelki pusztítás folyik. (Régebben „csak” gumibotoztak).

Balczó Andrásnak 6 + 6 gyermeke van. (Már mind 16 év felettiek.)

2009-ben felkérték Prima primissima díj jelöltként, gondolkodási időt kért, majd visszautasította. Nem fog Csányi előtt hajlongani és őt méltató hálabeszédet mondani.

Magyarország zsidó hódoltsági terület (szó szerinti idézet). Hozzáfűzte, hogy nincs ebben semmi, ezt ki kell mondani. Zsidó vezetők azt mondták erről, hogy „igaz, igaz, igaza van a Balczónak, de minek ezt kimondani hangoztatni”. Szerinte épp az a lényeg, hogy tegyük szóvá!

A családban a tettek, és ne a szavak prédikáljanak.

Manipulálni a sorsunkat nem szabad (a protekcióról is mondta): Ebül szerzett jószág ebül is vész el…

Gyovai Ferenc jegyzetei Balczó András szavai nyomán
(Olvasói levél)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

Szerkesztőségünk természetesen az olvasói levelekkel való egyetértés, vagy egyet nem értés jogát mindenkoron fönntartja.

A szerzőről

Gyovai Ferenc jegyzetei Balczó András szavai nyomán