Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Több mint negyedszázada készült napórát újítanak föl Szegeden

Szögedi hírek 2013. okt. 31.

Szeged, 2013. október 31., csütörtök (MTI) – Egy szegedi lakótelep tömbbelsőjében több mint negyedszázada készült napórát újítanak föl jövő tavaszra a Partiscum Csillagászati Egyesület irányításával – közölte a szervezet vezetője pénteken a helyszínen.

Illés Tibor elmondta, hogy a 4×4 méteres napóra szinte napra pontosan 27 esztendeje, 1986 novemberére készült el magánkezdeményezésre a szegedi Retek utca panelházai közötti parkban. Az évek során az órát megrongálták, árnyékvetőjét letörték és a környezetét is elkezdték a növények benőni.
A Partiscum Csillagászati Egyesület aktivistái, illetve a hozzájuk csatlakozott önkéntesek, valamint az Új Akropolisz Egyesület tagjai elhatározták, hogy 2014 tavaszára helyreállítják a napórát, ezzel újra kialakítva a város első köztéri csillagászati szemléltetőeszközét.
A napóra alapján még látszanak fél és egész órákat jelölő beosztások, illetve a páros órákat jelölő egykori alumínium számjegyek nyomai is. Az óra alapját tavaszra műkőből újraöntik, a számjegyeket pedig az egykori készítő utódja, a Szegedi Öntöde Kft. formázza meg újra.
Helyreállítják az óra mintegy másfél méteres árnyékvetőjét, lecsiszolják, valamint újrafestik a szerkezet időegyenletét is, amely megmutatja, hogy melyik hónapban hány percet siet vagy késik a napóra.
A szerkezet avatására a tervek szerint a 2014-es tavaszi napéjegyenlőséghez legközelebbi hétvégén, március 22-én kerül sor – tudatta Illés Tibor.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor