Scroll To Top

„Most jer : bölcs eleink hamvait tiszteljed,
Virágot szórj rájuk! - Tettüket kövessed !” (Vedres István)

Tovább nyomoznak a felnőttképzőben: Somorjai a diákok felét sosem látta

Szögedi hírek 2014. aug. 16.

Szeged – A Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola volt tanára, Somorjai Ferenc szerint a diákok csak papíron léteztek, a 44 fős csoportból jó, ha 7-8-an jártak az órákra. Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a NAV.

– 30–44 fős jelenléti ívekkel kezdtük a tanéveket, akik közül legfeljebb 15-18 személlyel találkoztunk, ebből általában 7-8 hallgató jelent meg az órákon, és volt olyan év, amikor négyen vizsgáztak. Szerintem már induláskor a fele fiktív hallgató volt, sőt olyanról is tudok, amikor a kollégák „íratták be” gyermekeiket a létszám szaporítása érdekében, akiket egyszer sem láttunk. Jelenléti ívet nem olvastunk, mert volt, hogy egyetlen hallgató tisztelte meg a tanárt – mondta lapunknak Somorjai Ferenc, a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola (SZEFI) egykori oktatója az adóhatóság bűnügyi osztálya által indított nyomozás kapcsán.

320 milliós normatív támogatás

A SZEFI-t működtető Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány 2013-as beszámolója nem érhető el a bíróság Civil Szervezetek Névjegyzékében. A 2011-es, 2012-es adatokat már közzétették, a honlap szerint a civilszervezetek idén is május 31-éig adhatták be jogszerűen beszámolóikat. A 2012-es iratból kiderül, a SZEFI az államtól 320 millió forint normatív támogatást kapott.

Megírtuk, az intézményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt. Úgy tudjuk, az eljárás kamudiákok miatt indult: az intézmény nem létező hallgatók után vehetett fel jogtalanul 50 és 500 millió forint közötti összeget.

– 2008-tól 2014-ig tartottam órákat a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskolában. Idegenvezető-képzést tanítottam. Úgy látom, az iskola körüli bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor 2010-ben Odrobina László igazgató Budapestre távozott – mesélte a többkötetes útikönyvszerző, turisztikai szakíró, tanár. Somorjai Ferenc hangsúlyozta, papírokkal tudja igazolni, hogy 44 esti tagozatos hallgatójából felét se látta. – Megdöbbentő, hogy mi ment itt – mondta.

A SZEFI munkatársa, Angyalné Kovács Anikó korábban azt nyilatkozta lapunknak, a diákjaiktól értesültek arról, hogy a NAV vizsgálatot indított. Elmondta, 2013-ban a kormányhivatal és a Magyar Államkincstár is vizsgálta őket, egyik esetben sem marasztalták el az intézményt. Angyalné Kovács Anikó az esetleges kamudiákokkal kapcsolatban megjegyezte, lehet hiba, elírás, tévesztés a rendszerben, hiszen a legutóbbi tanévben 1200 diák járt hozzájuk. Az intézmény vezető beosztású munkatársa szerint a konkurencia jelenthette fel a SZEFI-t, hogy piacot szerezzenek.

– A NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás gyanúja miatt folytatnak nyomozást. A nyomozás továbbra is folyamatban van, így az eljárás érdekei miatt egyelőre további tájékoztatást nem tudunk adni – közölte érdeklődésünkre a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

SZEFI-ből a Sándorfalvi iskola élére

Hüvös László szegedi fideszes önkormányzati képviselő 2010 novemberétől idén februárig igazgatóként dolgozott a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskolában. Jelenleg a sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola vezetője. Augusztus 1-jétől annak ellenére kapta meg a kinevezését, hogy a szülői közösség és a tantestület az előző igazgató újbóli kinevezését támogatta. Hüvös László korábban azt mondta, távozása semmilyen összefüggésben nem áll az ellenőrzésekkel.

Forrás: Délmagyar

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor