Scroll To Top

Nem kérünk az iszlám terrorból!
Már kaptunk belőle 150 év kóstolót !

Harcba szállnak az IKV-val a belvárosi lakásbérlők + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Barmolmányok, Szögedi hírek 2015. márc. 04.

Az IKV Zrt. nem kezelőként működik, hanem behajtó cégként – vélekedik több belvárosi bérlő, akik szerint az önkormányzati cég nem tartja be a társasházi törvényben leírtakat. Hiányolják a karbantartást, a felújításokat, ezért újabb fórumot szerveznek.

A belvárosi lakásbérlők közül sokan úgy látják, hogy az IKV Zrt. a tulajdonosi és kezelői kötelezettségének nem tesz eleget, ezért újabb lakossági fórumot tartanak március ötödikén. Ahogy az egyik lakásbérlő, Makovi Mária portálunknak elmondta, nem adják fel, az a céljuk, hogy közösen megbeszéljék a problémákat. Összességében úgy értékelik, hogy az önkormányzat tulajdonában álló Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. nincs tisztában olyan alapfogalmakkal sem, mint például a tulajdonos és bérbeadó, valamint a bérlő kötelezettségei és jogai vagy éppen a társasházi törvényben foglaltak. Ezen felül tisztázni szeretnék, hogy melyek a tulajdonos részjogosultságai, így például a birtoklás joga, a hasznok szedésének és a hasznosítás joga.

„A tulajdonos köteles az építmény állapotát, állékonyságát és a jogszabályban meghatározott esetekben és módon időszakonként felülvizsgáltatni és a jó műszaki állapothoz szükséges elvégeztetni. Értelemszerűen nem a bérlővel” – idézett a jogszabályból Makovi Mária, aki úgy értékelte, az IKV hosszú évek óta nem tesz eleget a törvényben foglaltaknak, elég csak megnézni a nyílászárókat vagy az erkélyek állapotát, de a régebbi épületekben a falakban futó vezetékek is cserére szorulnak. Az IKV-s igazgatóváltást úgy értékelte, hogy rossz irányba változtak a dolgok, az egyik belvárosi bérlő körülbelül egy hónapja nem tud mosogatni, mert a falban lévő vezeték el van dugulva. „Az új igazgató már a dugulás elhárítást sem engedélyezi annak ellenére, hogy a biztosítást fizetnek a bérlők” – tette hozzá. Hiába keresik fel levélben az IKV-t, válaszra sem méltatják őket.

A lakásbérlők maguk is képviselnék érdekeiket

A mostani fórumra kimondottan a belvárosi lakásbérlőket invitálják, az a céljuk, hogy az IKV-val és az önkormányzattal közösen meg tudják beszélni a problémákat, így például a felújításokat, karbantartásokat. A közgyűlés elé szeretnék terjeszteni, hogy a társasházi közgyűléseken a bérlők képviselhessék önmagukat, miután erről előzetesen egyeztetnek a tulajdonossal, hiszen a jelenleg lakásban lakó bérlők potenciális vevők. Többen nehezményezik, hogy az egyes lakások megvásárlása előtt a város ingatlankezelő cége semmilyen információt nem ad ki, így például az sem tudható, hogy terheli-e hitel az épületet. „El kívánjuk érni, hogy pályáztassák meg a város tulajdonát képező ingatlanok kezelésének lehetőségét. Az IKV ugyanis hosszú éveken keresztül bizonyította alkalmatlanságát” – jegyezte meg Makovi Mária, aki szerint az IKV felügyelő bizottságának a működésébe is érdemes lenne bevonni az érintett civil lakosságot. Ezen felül társasházanként kapcsolattartót szeretnének kijelölni, aki az adott épület lakóinak érdekeit képviselné. Néhány ingatlanonként pedig utcafelügyelőt jelölnének ki, aki ismerve a konkrét problémákat, tudná azokat közvetíteni a felügyelőbizottságnak és az IKV műszaki osztályával. „Ne úgy működjön a rendszer, hogy csak úgy leszámláznak valamit a házra, például hosszú éveken keresztül leszámláztak fűnyírást olyan épületnél, amelyiknek le van betonozva az udvara” – jegyezte meg.

A „kifárasztásra” játszik az IKV

Azt is tapasztalták, hogy ha valaki éveken keresztül képes harcolni például egy nyílászárócseréért, annak végül elvégzik a munkát a többszöri elutasító határozat után, Makovi Mária szerint arra játszanak, hogy kifárad, belefásul végül a bérlő, és feladja. Ezen felül a lakossági összefogásokat szándékosan „szétverik”, amint látják az összefogás pici szikráját, akkor egy-egy helyen elvégeztetnek bizonyos munkákat, s így csendben marad a szószóló. Vannak olyan IKV-s társasházak, ahol évek óta nem kaptak elszámolást, így fogalma sincs a bérlőknek, hogy mire költik a befizetett pénzt. „Az IKV nem kezelőként működik, hanem behajtó cégként” – összegzett Makovi Mária. A belvárosi önkormányzati épületek egy részét kívülről felújították, ám több helyen azt tapasztalták, hogy nem megfelelő például a hang- vagy a hőszigetelés, és a falban futó vezetékek cseréje sem történt meg.

Azt is tapasztalták, hogy ha valaki éveken keresztül képes harcolni például egy nyílászárócseréért, annak végül elvégzik a munkát a többszöri elutasító határozat után, Makovi Mária szerint arra játszanak, hogy kifárad, belefásul végül a bérlő, és feladja. Ezen felül a lakossági összefogásokat szándékosan „szétverik”, amint látják az összefogás pici szikráját, akkor egy-egy helyen elvégeztetnek bizonyos munkákat, s így csendben marad a szószóló. Vannak olyan IKV-s társasházak, ahol évek óta nem kaptak elszámolást, így fogalma sincs a bérlőknek, hogy mire költik a befizetett pénzt. „Az IKV nem kezelőként működik, hanem behajtó cégként” – összegzett Makovi Mária. A belvárosi önkormányzati épületek egy részét kívülről felújították, ám több helyen azt tapasztalták, hogy nem megfelelő például a hang- vagy a hőszigetelés, és a falban futó vezetékek cseréje sem történt meg.

 

A belvárosi lakásbérlők elkeseredettségét jelzi, hogy – mivel Szegeden senki sem merte felvállalni – immár fővárosi ügyvédi irodákkal tárgyaltak, s azzal bíznák meg őket, hogy az önkormányzati lakásokat bérlőket képviseljék az önkormányzattal és az IKV-val szemben.

Korlátoznák a belvárosi vendéglátóhelyek nyitva tartását

Ahogy egy korábbi fórumon is elhangzott, a belvárosiak gyakoribb ellenőrzéseket és erélyesebb fellépést kértek a rendőrségtől, valamint egységesítenék a vendéglátóegységek nyitva tartását is. Makovi Mária elmondta, délutánonként – miután már a közterület felügyelők munkaideje lejér – a kiülős teraszok egyre nagyobbak lesznek, szinte a teljes Kárász utcát elfoglalják.

„Meg kell tudnunk élni egymás mellett, ezért küzdünk például évek óta az egységes nyitva tartásért. A lakók azt szeretnék, hogy hétköznap este 10-ig lehessenek nyitva a szórakozóhelyek és kávézók, pénteken és szombaton éjfélig, vasárnap pedig szintén 22 óráig, hogy mi is tudjunk pihenni” – magyarázta. Hozzátette, mivel nincsenek leszigetelve megfelelően az épületek, ezért mindaddig, míg az IKV nem tesz eleget a tulajdonosi és bérbeadói kötelezettségeinek, korlátozni kell a vendéglátó egységeket a lakosok érdekében. Egy korábbi jogszabály újbóli bevezetését is szorgalmazza, egykor ugyanis engedélyt kellett kérni a szomszédos lakóktól, ha mellettük például üzemet vagy boltot nyitottak, most viszont elegendő ezt bejelenteni. Mint mondta, egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy egy helyiségben ruhákat árulnak vagy esztergaműhelyt üzemeltetnek.

A lakossági fórum március 5-én 17 órakor lesz a Reök kávézó pincehelyiségében.

A kereskedők és vendéglátók együttműködnének a lakókkal

A Csongrád Megyei Kereskedők és Vendéglátók Egyesülete kiemelt fontossággal foglalkozik a szegedi belváros gazdasági megújításával – tájékoztatott Pataki Andrea, az egyesület titkára. „Tisztában vagyunk vele, hogy többféle érdek, szempont merül fel és akkor találunk hosszú távon is működő megoldást, ha minden érintett számára elfogadható változtatásokat sikerül megvalósítani.

A lakók szempontjai mellé a vállalkozók, a város életét és bevételeit nagyban meghatározó turisták és egyetemi polgárok igényeit is fel kell sorakoztatni és megtalálni a közös pontot. A bevételek teszik lehetővé a vállalkozások sikeres működését, a foglalkoztatás növelését, a városi felújításokat, a közösségi szolgáltatásokat, amelyek mindenki számára fontosak. A gazdasági megújuláshoz viszont szükség van az ott lakók együttműködésére is, amit nyilvánvalóan akkor várhatunk el, ha számukra is élhető lakóhelyet sikerül kialakítani.

Mindezek alapján egyesületünk néhány napon belül megkeresi a belvárosi lakók képviselőit, hogy egy előre vivő párbeszédet indítsunk el a témában. Bízom benne, hogy erre nyitottságot találunk részükről is.

Sok jó példa működik más városokban. Miért ne lehetne Szegeden is megfelelő megoldást találnunk?” – zárul Pataki Andreának, a Csongrád Megyei Kereskedők és Vendéglátók Egyesülete titkárának szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele.

Forrás: Szegedma.hu – Harcba szállnak az IKV-val a belvárosi lakásbérlők + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Szegedma