Búcsúznak a fáraók Szegedtől: karácsony közeledtével néhány napra megpihennek, hogy aztán december 27-től 30-ig még utoljára megmutathassák magukat. A fáraók Egyiptoma című kiállítást ezen a négy napon kedvezményes belépőárakkal búcsúztatja a Móra Ferenc Múzeum: a Móra-múzeum 500, a Kass Galéria és a Fekete ház 250 Ft-os jegyáron látogatható.
Böngészés: Fáraó
Egyetemista-napot rendeznek A fáraók Egyiptoma című kiállításon Szegeden: a hallgatókat kedvezményes jegyárral és ajándék tárlatvezetésekkel várják, valamint a hallgatók egy izgalmas rejtély-megoldó játékban is részt vehetnek október 9-én, csütörtökön egész nap. Az egyetemistáké lesz a főszerep a szegedi fáraó-kiállításon október 9-én, csütörtökön 10-18 óra között: az érvényes egyetemi diákigazolvánnyal érkezők.
Már közel 75 ezren látták a szegedi Móra Ferenc Múzeum nagyszabású időszaki kiállítását: A fáraók Egyiptoma minden eddigi látogatottsági rekordot megdöntve óriási sikernek örvend Szegeden. A kerek látogatószám apropóján pedig közös fáraó-futást rendeznek a Móra-múzeum előtt október 2-án, csütörtökön: minden résztvevő ingyen nézheti meg a tárlatot a főépületben.
A közös értékeket szem előtt tartva kívánnak alternatívát kínálni a szegedi embereknek a Fidesz-KDNP és a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület és Önkéntes Mozgalom önkormányzati képviselőjelöltjei – mondta Kothencz János polgármesterjelölt szerdán a csongrádi megyeszékhelyen. A polgármesterjelölt – hittanár, gyermek- és ifjúságvédelmi szakember, a Szeged-csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának.
Április 11-én, pénteken nyitják meg A fáraók Egyiptoma című kiállítást a Kass Galériában . Körülbelül hetven tárgy érkezik a budapesti Szépművészeti Múzeumból Szegedre április 9-én délelőtt: a Kass Galériában nyíló Egyiptom-kiállítást gazdagítják majd a kincsek.
- 14751101 ray ban napszemuveg
- 14751102 ray ban szemuveg
- 14751103 ray ban clubmaster
- 14751104 ray ban napszemuveg
- 14751105 wayfarer napszemuveg
- 14751106 olcso napszemuveg
- 14751107 ray megtiltja napszemuveg
- 14751108 olcso ray tilalmat
- 14751109 olcso szemuveget
- 14751110 ray ban napszemuveg elado
- 14751111 ray ban elado
- 14751112 ray ban szemuveget
- 14751113 szemuveget Online
- 14751114 designer napszemuveg
- 14751115 designer napszemuveg
- 14751116 ray megtiltja szemuveg
- 14751117 ray ban polarizalt
- 14751118 ray ban szemuveg keretek
- 14751119 ray ban olvasoszemuveget
- 14751120 ray ban napszemuveg olcso