Scroll To Top

Böngészés: Gyüdi Sándor

Nem döntött a kulturális bizottság a színházigazgatói pályázatok ügyében

Nem döntött a szegedi  kulturális bizottság színházigazgatói pályázatok ügyében hétfőn. A testület ülésén Mózes Ervin címzetes főjegyző elmondta, hogy az öt aspiráns közül csupán kettő teljesítette a kiírásban szereplő feltételeket.

Az Armel Operafesztivál és Verseny Szeged az interneten

Tisztelt Közönségünk, Kedves Operabarátok! Október 6-án – a 2-i budapesti nyitóhangverseny után – megkezdődött az Armel Operafesztivál és Verseny szegedi programsorozata. Az első fesztiválprodukció a Szegedi Nemzeti Színház előadása, Umberto Giordano André Chénier című operájának premierje – nagy örömünkre – teltház előtt zajlott.

Elkezdődött a Szegedi Nagyszínház épületének felújítása, az európai uniós támogatással megvalósuló energetikai korszerűsítésnek köszönhetően csökkennek az üzemeltetési költségek és javul a közönség komfortja – közölte Gyüdi Sándor főigazgató szerdán a Szegeden, az ország harmadik legdrágább színházának városában. A Szegedi Városvédő Egyesület, a Szögedi Védegylet elnöke közölte a bejelentés kapcsán, remélik,.