Scroll To Top
2020. Áldás hava (Július) 05.-e - Emese, Sarolta, Antal neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Böngészés: Irattár 2014, május

Közel másfélmillió forintot nyertek el az idei Sófi-ösztöndíjasok

Kihirdette idei győzteseit a Szegedi Tehetségpont részeként működő SZTE Sófi-alapítvány kuratóriuma. A fiatal szegedi tehetségeket támogató közhasznú szervezet Magyarországon egyedülálló, 13 éves tevékenységével elérte, hogy ösztöndíjai az egyik legrangosabb elismeréssé váltak a hazai felsőoktatásban.

Balczó András Szegeden – jegyzetek

Balczó András háromszoros olimpiai bajnok, az öttusa történetének egyik legnagyobb alakja, a Nemzet Sportolója a Millennium Kávéház – abban Bene Gábor – vendége volt. Előadásáról Gyovai Ferenc készített jegyzeteket… Az elején azzal nyitott Balczó András, hogy egy előadás vagy prédikáció már abban az esetben is maradandó, ha abból egyetlen mondat.

Érettségi tabló magyar rovással

Különleges alkalmat teremtettek ezek a fiatalok. Elhatározásuknak köszönhetően együtt ünnepelhetünk velük, hiszen ez a végzős osztály úgy döntött, hogy a tablójuk szövegét teljes egészében őseink betűivel róják meg.

Zsigmond király útja

Budapest II. Kerület Képviselő Testülete és Közgyűlése részére   Javaslat Zsigmond királyunk emlékezetének méltó megőrzésére Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Testület! Immár 8 esztendeje évről évre Önök elé tárom Buda egy égő sebét és több, mint fél évszázados adósságát, valamint ennek törlesztésére tett javaslatomat.

Május elseje – nemzeti ünnepünk még mindig?

Nehezen hihető, hogy 24 évvel a Vörös Terror bukása után még mindig annak karneválját ünnepeltetik a magyarral! S mi bizony dajdajozva tűrjük. Sőt igen jó képet is vágunk hozzá… Magát “jobb oldali”-nak mondó pártok is ünnepelgetik… Ugyan mi fontosabb ma a magyarnak? A chicagói csőcselék tüntetése, vagy nagyságrendekkel jelentősebb magyar tragédiáink (tatárjárás, törökdúlás, Habsburg-rontás, szovjet fosztogatás).