Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális (törvénytelen) bevándorlás támogatása bűnrészesség !
Érdemes volna a bűnpártoló Európának végre a jog talajára lépni !

Nem kérnek a rókusiak a biomassza-erőműből!

Hírek 2013. ápr. 29.

Városrészi népi kezdeményezés indul annak érdekében, hogy Rókuson ne épüljön biomassza-erőmű, és a termálvizet ne közvetlenül fogyasztási meleg vízként hasznosítsák a  tervezett biomassza beruházást követően – jelentette be Ménesi Imre (MSZP) önkormányzati képviselő hétfőn.

A népi kezdeményezés célja, hogy nyomást gyakoroljon a szegedi közgyűlés tagjaira annak érdekében, hogy megváltoztassák álláspontjukat a tervezett beruházással kapcsolatban – mondta az erőmű tervezett helyszínét is magában foglaló körzet képviselője sajtótájékoztatóján.
A kezdeményezésben a közvetlen érintetteknek, a Rókuson élő mintegy 60 ezer választópolgárának véleményét kérik ki. Ha sikerül összegyűjteni az összes érintett aláírásának 10 százalékát, a közgyűlés köteles lesz újra napirendre tűzni a kérdést – közölte a képviselő.
Ménesi Imre elmondta, a tervezett erőmű szomszédságában élők nem ismerhették meg a beruházás várható környezeti hatásait, és a jelenlegi konstrukció arra sem ad semmilyen biztosítékot, hogy a négymilliárd forintos fejlesztés valóban a költségek csökkenését eredményezi a fogyasztóknak.
A képviselő közölte, az aláírásgyűjtés az íveket jóváhagyó jegyző döntés jogerőre emelkedését követően, várhatóan május közepén kezdődhet el.
A  közgyűlés fideszes és jobbikos képviselői pénteken fogadták el távhőberuházással kapcsolatos előterjesztéseket.
    Bohács Zsolt, a  közgyűlés Fidesz-frakciójának előterjesztést benyújtó vezetője a vitában elmondta, az elfogadott határozatok csupán a lehetőséget teremtik meg a fejlesztéshez. Ha sikerül a hosszú évek óta első szegedi termelő beruházást megvalósítani, az rezsicsökkentést eredményez és munkahelyeket teremt.
A fideszes politikus korábban közölte, a fejlesztés költségeinek felét uniós támogatás fedezné, a beruházás az adófizetőknek egyetlen fillérjébe sem kerülne, hiszen azt a helyi távhőszolgáltató kisebbségi magántulajdonosának érdekeltsége valósítaná meg saját kockázatára.
A beruházás során három, 5 MW hőteljesítményű biomasszakazán telepítésével egy új erőművet telepítenének, három új termálkút fúrásával és két másik felújításával pedig használati meleg vizet biztosítanának a fogyasztóknak. A fejlesztés 30 százalékkal csökkentené a távhő előállításához szükséges földgáz mennyiségét.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor