Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális bevándorlás támogatása bűnrészesség !

Rezsicsökkentés környezettudatos módszerekkel

Környezetvédelem 2013. máj. 13.

Háztartásaink felelnek az összes környezetszennyezés negyedéért. Ezért is fontos, hogy a fogyasztók elegendő információval rendelkezzenek arról, hogy saját otthonukban mit tehetnek ennek megelőzésére. Környezettudatos magatartás dupla haszonnal jár: jót tesznek a környezettel, és saját rezsijüket is csökkenthetik vele.

2012-2013-ban az ország számos területén összesen több, mint 50 háztartászöldítő ÖkoKör csoport indult a Tudatos Vásárlók Egyesületének szervezésében. A résztvevők (több mint 300 fő) megmérték a háztartásuk környezetterhelését, és a különböző praktikák révén jelentős, számszerűsíthető változást értek el több területen is.

Az otthonok átvilágításával induló ÖkoKör víz-, áram- és gázhasználati szokásainkat méri fel, de górcső alá veszi családunk hulladéktermelését is. Hétről-hétre apró vállalásokkal alakítja át szokásainkat. A programban résztvevők saját tapasztalataikon keresztül tanultak: a szelektív hulladékgyűjtés meghonosításával döbbentek rá, hogy míg korábban minden nap megtelt a szemetes, mióta a papír, a műanyag flakon és az üveg a szelektív gyűjtőbe kerül, azóta hetente ha kétszer tölti meg a 4 fős család a szemetest.

Volt, ahol a háztartásban fellelhető kozmetikumok összeszámolása csapta ki a biztosítékot. Érdekes tanulság, hogy miközben úgy gondoljuk, kevés vegyszert vásárolunk, ha a háztartásban található flakonokat egy helyre gyűjtenénk, rádöbbennének, hogy ez közel sem így van.

2010 óta futó ÖkoKör programban résztvevő háztartások (immár összesen több mint 600 háztartás) jelentős környezeti megtakarítást értek el eddig. A háztartások átlagosan

  • 27%-kal kevesebb élelmiszerhulladékot,
  • 17%-kal kevesebb vegyes háztartási hulladékot termeltek,
  • 13%-kal kevesebb villamos energiát,
  • 7%-kal kevesebb földgázt és
  • 10%-kal kevesebb vezetékes ivóvizet használtak, és
  • 17%-kal kevesebb vegyszert tartottak otthonaikban, mint a programban való részvétel előtt.

A csoportok lelkesedése, aktivitása, jól lemérhető, ugyanis többen az ÖkoKör mellett hasznos, szakmai programokat is szerveztek maguknak: hulladéklerakó meglátogatása, kozmetikumkészítés, gyógynövénytúra, mini piac, alternatív karácsonyi ajándékkészítés, egészséges ételkészítés. Már csak hab a tortán, hogy ÖkoKör tagok vezetésével több településen is alakulóban van illetve elindult bevásároló közösség vagy dobozrendszer.

A programban együttműködő helyi partnerek:

  • Eger: Part Egyesület
  • Esztergom: Esztergomi Környezetkultúra Egyesület
  • Kecskemét: Zöld Ernyő Klub
  • Tatabánya: Tatabányai Klímakör
  • Szeged (Ópusztaszer, Kistelek): Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület , Évkerék ökotanya

A projektről

Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 2010-től mostanáig több mint 600 háztartás bevonásával próbálta ki, és dolgozta ki a nemzetközi szinten egyik legjobb gyakorlatként számon tartott viselkedésváltoztatási EcoTeam program hazai változatát. A résztvevő háztartások a program végére átlagosan 20%-kal kevesebb élelmiszerhulladékot és 21%-kal kevesebb vegyes háztartási hulladékot termeltek, 13%-kal kevesebb villamos energiát, 23%-kal kevesebb földgázt és 9%-kal kevesebb vezetékes ivóvizet használtak, valamint jó 15%-kal kevesebb vegyszert tartottak otthonaikban, mint korábban.

A mintegy 20 országban különböző nevek alatt futó, leginkább EcoTeam-ként ismert  ÖkoKörök program gondolata és elindítása a Global Action Plan International (GAP) nemzetközi civil szervezet nevéhez fűződik, amelynek 2009 óta a TVE is tagja. A programot 1990 óta világszerte több mint húsz országban vezették be, és fejlesztették tovább a skandináv államoktól az Egyesült Államokon, vagy épp Fehér-Oroszországon át egészen Vietnámig bezárólag. Az EcoTeam ma a világ legnagyobb közösségi, részvételen alapuló környezetvédelmi akcióprogramja, amely már több mint egymillió embert ért el. A program az ENSZ Fenntarthatóságra Nevelés Évtizedének is hivatalos partnere.

Bővebb információ az ÖkoKörökről

A Tudatos Vásárlók Egyesületéről

Bővebb információ itt.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete non-profit, közhasznú szervezet. A TVE az etikus, környezetileg és társadalmilag tudatos vásárlás népszerűsítésért dolgozik Magyarországon. Célja, hogy hozzájáruljon a fogyasztói értékek és a vállalati működési gyakorlatok pozitív, a társadalmi és természeti környezet fejlődését támogató változásaihoz.

Néhány főbb tevékenység:

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2004 óta működteti a Tudatos Vásárló portált, az ország első és mindmáig egyetlen, felelős és környezettudatos vásárlással foglalkozó napi frissítésű híroldalát.

Honlapján működteti a részletes magyarázatokkal kiegészített, kereshető E-szám, azaz élelmiszer adalékanyag adatbázist.

2010-ben indította el az ÖkoKöröket, amelyek célja a háztartások zöldítése, fenntarthatóbbá tétele környezeti terheik csökkentésével, tudatosságuk fejlesztésével, gyakorlati segítségnyújtással.

2009-ben jelent meg Magyarország Zöld Térképe, amely a fenntartható életmódot lehetővé tevő boltokat, szolgáltatásokat (javítóműhelyek, bioboltok, kölcsönzők stb.) gyűjti össze az ország egész területén.

2010-ben indította el az Ökofitnesz online közösségi platformot, amely interaktív és játékos módon segít a környezettudatos életvitel kialakításában.

Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Forrás:
http://humusz.hu/hirek/kulso-hirek/rezsicsokkentes-kornyezettudatos-modszerekkel/11449

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor