Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Megszűnik a vasút – 30 ezer kamionnal lesz több az utakon

Decembertől megszűnik a Ro-La (Rollende Landstrasse) Szeged-Kiskundorozsma és az ausztriai Wels között, ezzel évente 30 ezer kamion kénytelen az autópályát választani a vasút helyett – írta hétfői számában a Délmagyarország.
Tomcsányi István, a hazai fuvarokat szervező Hungarokombi Kft. vezetője a napilapnak elmondta, januártól megszűnt a magasvasúti pályahasználati díj miatt kapott állami támogatás. A kamionok az autópályákon fillérekért közlekednek, míg a pályahasználatért a Ro-La 400 millió forintot fizetett évente a MÁV-nak – tette hozzá.

Egy Szeged-Wels Ro-La retúr – kétszer 613 kilométer – kamionjegy ma 1060 euróba (mintegy 300 ezer forintba) kerül. Közúton csak az üzemanyagköltséget és az autópályadíjat számolva ez 217 ezer forint. A használatarányos útdíj már a vasút felé billentené a mérleg nyelvét: ugyanis az útdíjjal terhelt költség 274 ezer forintra nőne – miközben a jármű kopik, és a sofőr egy percet sem pihen. Az elektronikus útdíjjal szemben értelmes alternatíva lehetne a Ro-La, de a vasúti kamionfuvarozás már nem éri meg a használatarányos útdíj bevezetését.

A vonal veszteségessé vált, az osztrák tulajdonos pedig a bezárás mellett döntött. Ezzel nem csak a szolgáltatást igénybe vevő kamionok számával emelkedik meg a közúti forgalom, hanem a MÁV is elesik 1,3 milliárd forint bevételtől, valamint – az alvállalkozókkal és az igénybe vett külső szolgáltatást nyújtóknál dolgozókkal együtt – csaknem száz munkahely is megszűnhet.

A Ro-La 2002-ben még 100 ezer kamiont szállított, Magyarország uniós csatlakozásával ez a szám évi 80 ezerre, majd Románia és Bulgária belépésével 30 ezerre csökkent, ugyanis az új tagországok csatlakozásával megszűnt a kamionosok engedélykötelezettsége az Európai Unióban – áll a napilap cikkében.

Tomcsányi István a Portfolio.hu megkeresésére elmondta, hogy eddig az tartotta működőképes állapotban a kombinált fuvarozás ezen módját Magyarországon, hogy az állam 2008 és 2011 között kezdetben 900, majd 550 millió Ft/év támogatást biztosított számára, ami az európai szinten is magasnak számító hazai vasúti pályahasználati díjak okozta versenyhátrány kompenzálásában segített. Ez a támogatás az idei évben már nem került be a költségvetésbe, így a szolgáltatásban résztvevők sem részesedtek belőle és a Ro-La üzemeltetése veszteségessé vált, ami a Hungarokombi osztrák tulajdonosát a magyarországi tevékenység megszüntetésére késztette.

Mivel a Ro-La szolgáltatás támogatása Ausztriában is csökken – az EU-val egyeztetett és jóváhagyott módon, mértékben – a kapott összeget az osztrák vasút olyan relációk veszteségeinek kompenzálására kívánja fordítani, amelyek hatékonyabban működnek a Szeged-Wels vonalnál.

A jelenlegi versenyhátrány jelentősen csökkenhet, akár meg is szűnhet a használatarányos útdíj bevezetésével, de ennek 2013. július 1-jei bevezetése előtt egyre több akadály látszik felbukkanni, és ez, valamint a többi bizonytalansági tényező ködbe burkolja az ilyen kombinált árufuvarozás jövőjét.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor