Scroll To Top

Posts by Dr. Szabó László

A Szabadságpárt szabadságot követel

Érdemes végighallgatni Herbert Kickl a bécsi Páterban elhangzott történelmi beszédét. A föntiekből is látszik, hogy nem ment még el mindenkinek az esze Európában…Ezeket a tömegtüntetéseket mostanában egészen természetes elhallgatni, miközben a vírusra hivatkozva a multinácik maximalizálják a profitjukat, a kisvállalkozó meg tönkre megy… A teljes bezárások mellett is csak romlott.

Csodafegyver – A lopakodó titka

A világ első „lopakodó” repülőgépének – a Hortennek, azaz a Ho 229-esnek – a szülinapján (első röpte napjának évfordulóján) érdemes átgondolni, honnan is a tudás, és kinek is van vagy lehet a hasznára… A német csodafegyver tavaszán, 1944-ben már repült lopakodó ! Kísértetiessen hasonlatossan a maiakhoz… Sokan kétségbe vonták, erőlködve. .

Légzőedzés kovid-hiszti ellen

Megnyugtató, hogy nem mindenkinek ment el az esze ebben a vírushisztiben ! Szobafogaság meg hibbant maszkviselősdi helyett éppen az ellenkezőjét kellene tennünk :A légutainkat meg a tüdőnket edzenünk a fertőzések ellen !!! A légzőedzés nem csak ilyen kimódolt légzőgyakorlatokból áll, hanem ott van az emberiséggel egyidős dal, az éneklés, amely. .

George Orwell szerint „Aki uralja a jelent, az uralja a múltat is !” A Hazugság Világának lenyűgöző elemzése ez alábbi könyv… Bizonyára akad olyan üres ideje… takarítás, főzés vagy egyéb, amikor alkalmas idő adódik figyelemmel hallgatni… háát érdemes rá időt szakítani !!!. .

Bálint napján magyarmód !

Bálint napján is lehetünk, maradhatunk magyarok ! Fájdalmas és fojtogató ez az internáci valentínkodás !Bizony nem illik ez a nemzetközi habverés magyarokhoz, Bálintokhoz ! Bálint Napján ugyan miért is Valentínkodna a magyar ? Itt az idő a Szerelem napjáról, a termékenység lázas ünnepéről – idegen és magyar hagyományokról – megtisztulásul végre. .

San Francisco követeli az iskolák újranyitását a gyermeköngyilkosságok számának megfékezésére… San Francisco beperelte saját iskolarendszerét a rohamosan emelkedő gyermeköngyilkosságok miatt! Kalifornia Egyetemünk San Francisco (UCSF) Benioff Gyermekkórházában például 66%-kal nőtt a sűrgősségi osztályra kerülő öngyilkos gyermekek száma, és 75% -kal nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik kórházi pszichiátriai ápolásra. .

76 éve kezdődött a Drezdai Holokauszt – több mint félmillió halott…

1945-ben, 76 éve, ezen az estén, Jégbontó (február) hó 13.-án kezdődött a Drezdai Holokauszt – sokszázezer halott… Védtelen polgárok, többnyire nők és gyermekek, menekültek, köztük sok magyar… Összeszámolni pontosan a mai napig sem sikerült, mert az áldozatok többsége szénné, vagy egyenesen hamuvá égett a szövetséges lángviharban… Az áldozatok jelentős része. .

Lechner szülinapján – Szeged a világörökség?!

A Szegedet elöntő Nagy Árvíz után Városunk példátlan összefogással és gyorsasággal épült újjá. Lechner Lajos a Szeged mai arcát megálmodó és megalkotó mérnök tervei nyomán hamar újjászületett a Város… 1833 jégbontó (február) 8.-án Budapesten született a Szeged mai arcát megálmodó és megalkotó mérnök, építész: Lechner Lajos.

Nobel-díjas fölajánlás helyett eladtak bennünket a kommunizmusnak!

1943 februárjában Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas szegedi professzor a németellenes magyar ellenzék képviseletében Isztambulban angol megbízottakkal tárgyalt a békekötésről. Fölajánlotta, hogy a béke létrejötte után vállalná a miniszterelnökséget.

Kovid-kezelés 2021 január

Víruszhiszti és mindennapi rémhírkeltés helyett érdemes tisztázni a vírusgyárból ránkszabadított Kovid 19 (a Bölcsek 19-ese) elleni gyógykezelési irányelveket ! A biztos információhoz, jó, ha vannak megbízható kapcsolatok. Ennek megfelelően néhány évtizedes bizalmi tőke alapján a Szegedi Kovid-osztály professzor-asszonyával egyeztettem… Rövid összefoglalása így hangzott : a Kovid kezelhető.

Klébelsberg – a Magyar Kultúra Napján…

Klébelsberg Kunó kulturális tevékenysége : 1928-ra már 1500 népkönyvtárat létesített, 1929-ben nyílt meg a római Collegium Hungaricum. Ezévben Magyarországon 17 mezőgazdasági népiskolát és sok elemi népiskolát építtet. 1930-ban a Margit-szigeten fölavatta a Nemzeti Sportuszodát.

Bali – Fekvőtámaszt a maszkviselést megsértőknek!

Végre van egy hely, ahol érdemi büntetést alkalmaznak azokkal szemben, akik megszegik a maszkviselésre vonatkozó kötelezettségüket ! Amennyiben beismerik botlásukat, pénzbírság helyett fekvőtámaszokat nyomhatnak ! Ha a vétkezők szemtelenebbek, akkor meg utcasöprésre kötelezik őket. Ez a hely a csodálatos Bali, azaz Báli ! Hindu hitű sziget a muzulmán (többségű) Indonézia.