Scroll To Top

Böngészés: Barmolmányok

Deformkor – Nincs többé Csanádnak képviselete !

Csanádnak nincs többé képviselete! Egy ősi vármegyénket megint lemosta a „modern” politika sodra. „Kisebb parlament”… Modern mutyimódra! 70 korábbi kerületnek nincsen immár önálló képviselete.

Hétmillió forintnyi ócskavas – ez maradt a Szőke Tiszából

Mármint az egykori szegedi szórakoztató hajóból, ami persze mint kétkéményes dunai gőzös, muzeális értéket is képvisel. Ez utóbbi magyarázó mondatocska akár felesleges is lehet, gondolhatja az olvasó, hiszen mindenki tudja, hogy mi is képezi az utóbbi hetekben a sajtóbéli szenzációt Szegeden, sőt országos színes botrányocskává is vált a mi kis.

Rendszerváltó – Honveszejtő – Le Monde

Azt ma már minden épeszű tudja, látja itthon, hogy ez, amit „rendszerváltás”-nak neveznek a „sikeresek”, nem sokkal több, mint lepusztulás. Nagy álmok után mély sűllyedés és ami még sokkal súlyosabb, lelki mélymerülés, csaknem teljes reményvesztés.

Éhségsztrájkokkal tiltakoznak a történelemoktatás rendszerének megnyirbálása ellen Lengyelországban, mert az a kötelező óraszámok csökkentése mellett kontextusból kiragadott villanóképekben vázolná fel a történelmi folyamatokat és összefüggéseket – írta hétvégi számában a Rzeczpospolita című konzervatív napilap. A tiltakozások sorozata csaknem két hete az egyik krakkói templomban kezdődött, ahol volt hat ellenzéki éhségsztrájkkal.

Béke úszóház – béke poraira 2012.

Béke úszóház – béke poraira! Firbás Zoltán fölvétele Fekete(-Fehér) úszó koporsó jelent meg a Tiszán. Színvilágát a Délvidéket járók a rác vizeken járőröző döghalgyűjtő-hajókhoz hasonlíthatnák, de azoknak legalább hajó alakja van.

Megsüllyedt a Szőke Tisza

Mit ér Szegednek és vezetőinek, a „toronyaljasok”-nak a Város egyetlen műemlékhajója? Még csak egy fabotkát sem kóstál! Úgy veszett el, hogy azt sem tudnák, hogy elsűllyedt, ha a hírekből nem olvashatnák. No szokott hétköznapi maszatolásaikat azért meg nem imbolygatja egy ilyen hajódőlés.

A globalizáció nem vicc! – Hogyan is érthető meg a globalizáció? – Például Diana hercegnő halála által. – Hogyan? – Egy hagyományos királyi család régi rendjét fölborító (és tekintélyét szétziláló), csámcsognivalóan botrányos körülmények között elszökött angol hercegnő egyiptomi udvarlójával balesetet szenvedett egy francia alagútban, német autóval robogva (melyben holland motor.