Scroll To Top

A szegedi „üvegzsebes” balvezetés
12 évi „tiszta” mérlege 30 milliárd forintos hiány!
(A többi veszteséget még rejti a szoci szutyok...)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Gyimesi elutasítva – Botka nem perelhető, csak a város

Hírek, Szögedi hírek 2012. márc. 12.

Elutasította a Szegedi Törvényszék első fokon a Fidesz városi elnökének keresetét, amelyben Botka Lászlót perelte be jó hírnév megsértése miatt. A bíróság indokolása szerint Gyimesi László nem, csak a Fidesz perelhetett volna, és nem is Botka Lászlót, hanem az önkormányzatot.

Botka László (MSZP) polgármester tavaly novemberben egy sajtótájékoztatón azt állította: Szeged városának 250 millió forint kárt okozott az, hogy Gyimesi László, a Fidesz városi elnöke kartellgyanút fedezett fel a trolibuszbeszerzés kapcsán, és emiatt bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál. Az ügyben rendőrségi és ügyészségi feljelentés is érkezett. Az eljárások miatt legalább egy év késéssel érkeznek majd az új trolibuszok Szegedre, az utolsó hatóság tavaly novemberre zárta le az ügyet. Botka szerint – mivel a trolibuszok árát euróban határozták meg – az árfolyamveszteség miatt éri kár Szegedet. Gyimesi László ezért perelte be a szegedi polgármestert, szerinte ugyanis a jó hírnév megsértése és hitelrontás azt állítani, hogy ő okozott kárt Szegednek.

A bíróság érvelése szerint Gyimesi László a tavaly januári sajtótájékoztatót (amelyen a kartellgyanút bejelentette) nem magánemberként, hanem a Fidesz városi elnökeként tartotta, és Botka László polgármester szintén nem magánszemélyként reagált erre a novemberi tájékoztatón. A bíróság szerint emellett a polgármester nem is azt mondta, hogy Gyimesi László okozta a kárt, hanem azt, hogy a Gyimesi-sajtótájékoztató.

A bíróság elfogadta az alperes Botka László érvelését arra vonatkozóan is, hogy nem tényállítást, hanem véleményt fogalmazott meg. A bíróság szerint valóban nem bizonyítható, hogy Gyimesi 250 millió forintos kárt okozott.

– A törvényszék az ítéletben kimondta, hogy Botka László állítása ellenére nem okoztam kárt a szegedieknek – közölte a tárgyalás után Gyimesi László. Úgy fogalmazott: a Fidesz helyi elnökeként ugyanakkor hangsúlyozza, Botka László felelőtlen polgármesteri tevékenysége miatt az utóbbi években ötmilliárd forintról 25 milliárd forint fölé emelkedett a város adósságállománya (ez az idei költségvetés összegének fele), csak a Ligetfürdő miatt 560 millió forintos kára keletkezett Szegednek (ennyi a cég tavalyi vesztesége), illetve a múlt héten 417 millió forintot vesztett az önkormányzat a 2-es villamossal kapcsolatos perben.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor