Scroll To Top
2020. Nap hava (Június) 03.-a - Klotild, Cecília, Károly neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás!
Az illegális bevándorlás támogatása bűnrészesség!
Érdemes volna a bűnpártoló Európának végre a jog talajára lépni!

Szeged a halott Város

A szerb parlament vitát kezdett a délvidéki vérengzéseket elítélő nyilatkozatról

Hírek 2013. jún. 21.

A szerb parlament rendkívüli ülésén pénteken elkezdődött a vita a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozat elfogadásáról – jelentette a szerb közszolgálati televízió honlapja.

A nyilatkozattervezetet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 69 képviselője terjesztette elő közösen. A dokumentum elfogadása a törvényhozás rendkívüli ülésének egyetlen napirendi pontja.
A szerb parlament honlapján ismertetett tervezet szerint a törvényhozás “a legerélyesebben elítéli a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett cselekedeteket, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól, illetve más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak”. A legerélyesebben elítéli a hatóságok által 1945-ben hozott határozatokat, amelyekkel nemzeti hovatartozásuk alapján háborús bűnösnek nyilvánították Csúrog, Mozsor és Zsablya lakosságát.
A nyilatkozattervezet szerint a kollektív felelősség alóli felmentés a tolerancia szellemének, továbbá a nemzeti közösségek és az ország valamennyi polgára közötti megbecsülésnek az erősítését szolgálja. A szerb parlament síkraszáll az ártatlanul megvádolt polgárok teljes körű rehabilitálásáért, nem kérdőjelezve meg azoknak a személyeknek az egyéni felelősségét, akiknek a bűnösségét független bíróságok állapították meg.
A nyilatkozat elfogadását a tervezet szerint a szerb parlament azzal indokolná, hogy erkölcsi elégtételt kell szolgáltatni Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosainak a velük történt igazságtalanság miatt, azért, mert háborús bűnösöknek minősítették őket. A nyilatkozat sürgősségi elfogadására azért van szükség, hogy az EU-csatlakozás folyamatában Szerbia hozzájáruljon a térségbeli megbékéléshez. A dokumentum a nemzetek közötti kapcsolatok erősítése szempontjából is fontos – olvasható a szerb parlament honlapján közzétett nyilatkozattervezetben.
A Vajdasági Magyar Szövetség közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a vajdasági magyarság által évtizedek óta várt dokumentum lezárja a szerb és a magyar nép közös történelmének ezen tragikus fejezetét, elfogadásával a vajdasági magyar közösségről “végérvényesen lekerül a kollektív bűnösség bélyege”.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményében üdvözölte a szerb parlament szándékát, és felhívta a figyelmet arra, hogy mindaddig, amíg a törvényhozás nem követi meg az országban élő “őshonos és kollektív bűnösséggel vádolt, népirtással sújtott magyar nemzetrészt”, a magyar–szerb történelmi megbékélés folyamata sem kezdődhet el.
Tomislav Nikolic szerb államfő tavalyi budapesti látogatásán állapodott meg Áder János köztársasági elnökkel arról, hogy közösen fognak fejet hajtani az 1944-45-ös megtorlások vajdasági áldozatainak emléke előtt.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Hírek

Modern mese
Modern mese
2020 máj. 16.
Azon gondolkodom, hogy…
Azon gondolkodom, hogy…
2020 ápr. 14.

Ének Arany Jánosról

2020 ápr. 13.
Ének Arany Jánosról
Locsolóvers 2020
2020 ápr. 13.