Scroll To Top

Böngészés: Botka László

Gyimesi elutasítva – Botka nem perelhető, csak a város

Elutasította a Szegedi Törvényszék első fokon a Fidesz városi elnökének keresetét, amelyben Botka Lászlót perelte be jó hírnév megsértése miatt. A bíróság indokolása szerint Gyimesi László nem, csak a Fidesz perelhetett volna, és nem is Botka Lászlót, hanem az önkormányzatot.

Szombattól jár a 2-es villamos

Szombat reggeltől menetrend szerint közlekedik Szeged új villamosvonala, a 2-es, amelyen az újonnan vásárolt alacsonypadlós Pesa Swing Szeged típusú villamosok szállítják majd az utasokat. Botka László (MSZP) polgármester az átadási ünnepségen elmondta: a hamarosan lezáruló, csaknem harmincmilliárd forintos összköltségvetésű, uniós támogatással megvalósuló fejlesztés nyomán modern, európai színvonalú tömegközlekedési hálózat épült.

Elfogadta a büdzsét a közgyűlés

Hiány nélkül, 50,5 milliárd forintos főösszeggel elfogadta a szegedi közgyűlés a város idei költségvetését. A közgyűlés ülésén vita és hozzászólás nélkül, a Jobbik és az LMP képviselőjének nem szavazatával határoztak a büdzsé elfogadásáról.

Ülésezett a közgyűlés: költségvetés csak ezen a héten lesz

Csak a jövő héten lesz elfogadott költségvetése Szegednek, erről hat órás vita után döntött a szegedi közgyűlés tegnapi ülésén. A testület délelőtt tizenegy órakor kezdte meg a büdzsé vitáját, végül délután öt órára született kompromisszum a kérdésben.

Megszűnt a szmogriadó Szegeden

Megszűnt a szmogriadó Szegeden, mivel a levegőben található szálló por töménysége (koncentrációja )az elmúlt napokban jelentősen csökkent, és már nem haladta meg az egészségügyi határértéket – közölte az önkormányzat sajtófőnöke. Vécsey Ágnes az Országos Környezet-egészségügyi Intézet szegedi mérőállomásának adataira hivatkozott.