Scroll To Top

A magyarság elnyomatásának legfőbb oka a gyáva magyar ! (Sz.)

Szecessziós kalandozások Szegeden és Szabadkán

Szögedi hírek 2013. ápr. 05.

Szeged, 2013. április 5., péntek (MTI) – Egy szerb-magyar uniós támogatású projekt keretében felújítják a műemlékké nyilvánított szegedi szecessziós Gróf-palota tetőszerkezetét és a szabadkai zsinagóga északi homlokzatát, emellett szecessziós turisztikai programcsomag is készül a térség látványosságainak bemutatására.

Erről a Századfordulós ékkövek – tematikus kalandozások a szecesszió varázslatos világában című uniós támogatással megvalósuló magyar-szerb projekt bemutatóján, pénteken számoltak be Szegeden.
Oláh Miklós, a szegedi önkormányzat fejlesztési irodájának munkatársa elmondta: az önkormányzat Szabadkával közösen tavaly májusban nyújtotta be pályázatát a Magyarország-Szerbia IPA határon átnyúló együttműködésre. A több mint 344 ezer euró összköltségvetésű projekt 293 ezer eurós uniós támogatást kapott. A projekt célja, hogy Szeged, Szabadka és Zenta között fejlesszék a turisztikai és örökségvédelmi együttműködést, erősítsék a közös kulturális, társadalmi, gazdasági kapcsolatokat.
A projekt keretében felújítják a tetőszerkezetét a 2006-ban műemlékké nyilvánított, idén 100 esztendős szegedi Gróf-palotának. A tetőzet jellegzetes Zsolnay-kúpcserepeit eredeti minták alapján gyártják le újra. Emellett elkészül a szintén szegedi Schaffer-palota homlokzat- és tetőrekonstrukciós terve is.
Szabadkán a szintén szecessziós zsinagóga északi homlokzatának felújítási munkálatai valósulnak meg, valamint egy emlékkiállítást rendeznek Raichle J. Ferenc munkásságának tiszteletére, aki egyebek között a szegedi Gróf-palotának és több híres szabadkai épületnek a tervezője volt. Az építész életútjáról, munkáiról monográfia is készül.
Emellett annak érdekében, hogy Szeged, Szabadka és Zenta szecessziós épületei, értékei színvonalasan bemutathatók legyenek, egy határon átnyúló turisztikai programcsomag is készül az egyéves projektben. Ebben egy szecessziós tematikus útvonalajánlás szerepel a látogatásra javasolt épületek megjelölésével és bemutatásával. A programcsomag mellé egy bővebb információkat tartalmazó könyv is készül, valamint leporellók, weblap és mobil alkalmazás segíti a kalandozni vágyókat – hangzott el a rendezvényen.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor