Scroll To Top

Böngészés: Hódmezővásárhely

Háború a felhők felett

A második világháború alatt Magyarországon lezuhant angolszász, német és magyar repülőgépek roncsaiból, valamint az 1944-1945. évi légi háború történetéről nyílik kiállítás október 18-án, szombaton 11 órakor a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

Rákosi börtöneiről rendeztek kiállítást Hódmezővásárhelyen

A szegedi Csillagbörtönből származó bútorokkal berendezett cellabelső és a hetvenes években még használt bitófa is látható a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Rákosi-diktatúra börtöneit, internálótáborait bemutató kiállításon, amelyet szombattól láthat a közönség. Kószó Péter alpolgármester a tárlatról rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Emlékpont időszaki kiállítása a börtönök világa mellett az érdeklődők.

Vádemelés fogyatékossági támogatással visszaélő hódmezővásárhelyi orvosok ellen

Szeged, 2013. december 9., hétfő (MTI) – Fogyatékossági támogatással több mint egy évtizeden át visszaélő hódmezővásárhelyi orvosok és pácienseik, összesen 51 ember ellen emelt vádat az ügyészség.

Omlik a fal, fa nő a tetőn, pusztul a legendás iskola

Egy éve költözött a belvárosba és azóta lakatlan a Corvin Mátyás Szakközépiskola Hódmezővásárhelyen. Az egy esztendő nyomot hagyott az épületen.

Csongrád megyei programok március 15-e alkalmából

Összeállításunkban a Csongrád megyei települések nemzeti ünnepre szervezett programjaiból válogattunk. Algyő Március 15-én reggel fél kilenctől ünnepi szentmisét tartanak a Szent Anna templomban.

Egyedi módszerrel, sávosan, a családok egy főre eső jövedelme alapján határozta meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat az áprilisban életbe lépő, már gondozási díjat is magában foglaló bölcsődei napidíjat – közölte az önkormányzat sajtószolgálata. A családok hetven százalékának a tavalyinál kevesebbet kell majd fizetnie a bölcsődés gyermek után, a napidíj összege csak.

Országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeztek

A kommunizmus áldozatainak emléknapját 2000. óta tarják meg Magyarországon.

A Magyar Kultúra Napja Hódmezővásárhelyen

Bitskey Tibor színművész és a Fandante Kamarakórus vette át idén a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat Hódmezővásárhelyen a Magyar Kultúra napján. A  díjat vasárnap díszközgyűlésen adták át.

Dohányozni, vagy nem dohányozni

Meddig lehet elmenni, hol a határ? Colostokkal járhatnak majd a tisztifőorvosi szolgálat munkatársai, méricskélhetnek, hány méterre a közintézménytől leplezték le a cigijét slukkolót. A szegedi klinikakertben megengedett a dohányzás, többen ezen felháborodtak.