Scroll To Top

Böngészés: Szeged

Családi nap a Nagyárvíz évfordulóján

Nyolcadik alkalommal tartanak Szegeden hivatalos megemlékezést az 1879-es Nagyárvízről, szombaton több tucatnyi program közül válogathatnak az érdeklődők. Hétfőn a Somogyi-könyvtárban lesz megemlékezés.

Szeged pusztulására és újjáépítésére emlékezünk

Idén 133 éve pusztította el Szegedet az árvíz, a szomorú esemény azonban a város újjászületését is jelenti. Az évfordulóról egész napos rendezvényen emlékeztek Szegeden.

Nem kell fizetnie a 2-es villamos kivitelezőjének: a bíróság szerint nem tehettek a késésről

Nem kell kötbért fizetnie a szegedi önkormányzat számára a 2-es villamos kivitelezőjének – döntött tegnap elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Szegedi Törvényszék. A bíróság ítélete szerint a városnak több mint hétmillió forint perköltséget kell kifizetnie.

Kilenc Nobel-díjassal emlékeznek Szent-Györgyi Albertre

Kilenc Nobel-díjas tudós is előadást tart azon a négynapos rendezvénysorozaton, amely március 22-én kezdődik Szegeden, abból az alkalomból, hogy Szent-Györgyi Albert hetvenöt esztendeje vehette át a tudományos elismerést. Vécsei László, az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Kar dékánja a rendezvényről tartott  sajtótájékoztatón elmondta, Szent-Györgyi Albert az egyetlen olyan magyar Nobel-díjas,.

Egyszerűsíteni a forgalmat

Szerkesztőségünk eredeti terve az volt, hogy alaposabb elemzést (publicisztikát) is írunk a pénteki közgyűlésen elfogadott tömegközlekedési változásokról. De nem írunk.

Elfogadta a büdzsét a közgyűlés

Hiány nélkül, 50,5 milliárd forintos főösszeggel elfogadta a szegedi közgyűlés a város idei költségvetését. A közgyűlés ülésén vita és hozzászólás nélkül, a Jobbik és az LMP képviselőjének nem szavazatával határoztak a büdzsé elfogadásáról.

Nagy Háború – Megleljük hősi halottainkat is 100 év múltán! Szögedi véreink és csontjaik Isonzónál

A bécsi Hadilevéltárban a 3. hegyidandár anyagából előkerült egy, az Isonzó mellett található Mrzli Vrh védelmi rendszeréről készített térképvázlat, amelyen az alakulat kötelékében harcoló alegységek temetői is szerepelnek.

Országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeztek

A kommunizmus áldozatainak emléknapját 2000. óta tarják meg Magyarországon.

Ülésezett a közgyűlés: költségvetés csak ezen a héten lesz

Csak a jövő héten lesz elfogadott költségvetése Szegednek, erről hat órás vita után döntött a szegedi közgyűlés tegnapi ülésén. A testület délelőtt tizenegy órakor kezdte meg a büdzsé vitáját, végül délután öt órára született kompromisszum a kérdésben.

Ösztöndíjakat és részletfizetést biztosít a SZTE

Részletfizetést tesz lehetővé a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) azon hallgatóinak, akiket önköltséges képzésre vesznek fel – jelentette be tegnap az intézmény rektora. Szabó Gábor közölte: a részletek kidolgozásával még nem végeztek, de várhatóan három részletben fizethetnek majd a hallgatók.

Öklömnyi pelyhekben esett a hó Szegeden

Újra havazott ma Szegeden, óriási, szinte ököl nagyságú pelyhekben hullott a csapadék. Az Országos Meteorológiai Szolgálat dél körül még úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy esőre, havas esőre, esetleg gyenge havazásra lehet számítani az országban, mert a következő 24 órában szárazabb levegő érkezik Magyarországra.

Elfogadta zárójelentését a vizsgálóbizottság

Elfogadta zárójelentését a a gazdasági és pénzügyi átvételi bizottság egy személyeskedő, időnként kiabálásokkal tarkított ülésen. Mint ismert, az átvilágítóbizottságot 2010 novemberében azért hozta létre a fideszes többségű testület, hogy kivizsgálja a 2002 és 2010 közötti Botka László (MSZP) vezette önkormányzat gyanús ügyeit, illetve az önkormányzati cégek működését és ellenőrizni kívánták.