Scroll To Top
2020. Jégbontó Hava (Február) 21.-e - Eleonóra, Péter neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Böngészés: Irattár 2012, április

Albínó Benett-kenguruk születtek a  Vadasparkban

  Egy 2011 késő őszén született albínó Benett-kenguru (Macropus rufogriseus) anyja erszényében, majd az állatok kifutójában, miután egyik első alkalommal elhagyta anyja erszényét. A Szegedi Vadasparkban néhány hónap eltéréssel két albínó Benett-kenguru született.

Az Amazonast tápláló andesi folyókra tervezett duzzasztógátak sokasága a szakemberek szerint soha nem tapasztalt mértékben károsítja majd a környezetet, az erdőket és a halakat. Az elkövetkező húsz évben a folyókon 151 erőmű építését tervezik, amelyek mindegyike több mint két megawatt áramot fog termelni.

Búbaj ellen sétával is védekezhetünk! – Immár tudományosan is igazolt. Az régóta közismert, hogy a búbaj (beteges idegen szóval “depresszió”) elleni védekezésünk alapja a mozgás.

Erdély egyetemét veszélyezteti az oláj rasszizmus

Támad az oláj rasszizmus – Erdély (magyar) egyetemét veszélyezteti Oláj liberál-rasszizmus – szokatlan bonyodalom, de mócos szomszédainknak ez sem lehetetlen! Victor Ponta, a román szociálliberális ellenzéki szövetség ( az USL )  társelnöke szerdán azt közölte, hogy az oláj (román) kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány egyik témája az egyetemi autonómia megsértése.. .

Deformkor – Nincs többé Csanádnak képviselete !

Csanádnak nincs többé képviselete! Egy ősi vármegyénket megint lemosta a “modern” politika sodra. “Kisebb parlament”… Modern mutyimódra! 70 korábbi kerületnek nincsen immár önálló képviselete.

Gombaölő gombák Szögedön

Környezet- és természetkímélő, természetes – zöldpenészes – növényvédelem fejlesztése folyik a szegedi egyetemen. A Trichoderma gomba-nemzetségbe tartozó, agresszív fonalasgombák komoly károkat okozhatnak a mezőgazdasági gombatermesztésben.

A mosoly és a köszönés napját rendezik meg április 27-én Nyíregyházán, ahol az egymást üdvözlés csúcsát (rekordját) is szeretnék felállítani. Kovács Ferenc, a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón jelentette be: közösségteremtő céllal szervezik meg a sajnos betegesen angolkodó “Helló Nyíregyháza” elnevezésű műsort (programot) és szeretnék, ha úgy mint a kis falvakban, mindenki.

Föld Napja a Családbarát Füvészkertben

  Április 22-én, 10-16 óráig várja látogatóit a Füvészkert a  Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és a SZTE Füvészkert közös szervezésű egész napos családi rendezvényére.

“Vadvirágos vadulás” – Föléledhetnek Britannia vadvirágos mezei?

Fölébredhetnek 80 éve tartó csaknem Csipkerózsika-álmukból Britannia vadvirágos mezei… Több millió vadvirágmagot szórtak szét szerte Britanniában a hét végén, hogy újraélesszék az ország eltűnt vadvirágos mezeit. A Királyi Kertészeti Társaság (Royal Horticultural Society) kétezer csomag vadvirágmagot osztott szét 1200 csoportnak országszerte.

Hétmillió forintnyi ócskavas – ez maradt a Szőke Tiszából

Mármint az egykori szegedi szórakoztató hajóból, ami persze mint kétkéményes dunai gőzös, muzeális értéket is képvisel. Ez utóbbi magyarázó mondatocska akár felesleges is lehet, gondolhatja az olvasó, hiszen mindenki tudja, hogy mi is képezi az utóbbi hetekben a sajtóbéli szenzációt Szegeden, sőt országos színes botrányocskává is vált a mi kis.

Kié a Mecsek kincse? – Végkiárusítás mutyimódra

 Kié a Mecsek kincse? A haszon – a jelen tervek szerint – az ausztráloké! Mi pedig maradunk koldússzegények… Bükkerdő Óbánya közelében (Cser Lajos fölvétele) Megdöbbentő botrányos beruházás terveiről adott hírt a Gazdasági Rádió. A Mecsek mélyének szén és uránkincse mind egy ausztrál óriásvállalaté lehet! A 22 év alatt elpusztított hazai.

Szeri Húsvét 2014. április 20-21.

Rügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn, hazánk legnagyobb húsvéti rendezvényén életre kel az ópusztaszeri skanzen. Korhű ruhákba öltözött menyecskék, legények elevenítik meg az ünnepi szokásokat.