Scroll To Top

Böngészés: Hírháttér

Erdély egyetemét veszélyezteti az oláj rasszizmus

Támad az oláj rasszizmus – Erdély (magyar) egyetemét veszélyezteti Oláj liberál-rasszizmus – szokatlan bonyodalom, de mócos szomszédainknak ez sem lehetetlen! Victor Ponta, a román szociálliberális ellenzéki szövetség ( az USL )  társelnöke szerdán azt közölte, hogy az oláj (román) kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány egyik témája az egyetemi autonómia megsértése.. .

Hétmillió forintnyi ócskavas – ez maradt a Szőke Tiszából

Mármint az egykori szegedi szórakoztató hajóból, ami persze mint kétkéményes dunai gőzös, muzeális értéket is képvisel. Ez utóbbi magyarázó mondatocska akár felesleges is lehet, gondolhatja az olvasó, hiszen mindenki tudja, hogy mi is képezi az utóbbi hetekben a sajtóbéli szenzációt Szegeden, sőt országos színes botrányocskává is vált a mi kis.

Olvassunk Juhász Gyulát! A lehető legkézenfekvőbb ez a kívánság, fölszólítás minden író valamilyen szempontból fontos évfordulóján. Nincs, nem is lehet, olyan jelentős író, költő, akinek az életműve egyszer s mindenkorra a helyére került volna.

Rendszerváltó – Honveszejtő – Le Monde

Azt ma már minden épeszű tudja, látja itthon, hogy ez, amit „rendszerváltás”-nak neveznek a „sikeresek”, nem sokkal több, mint lepusztulás. Nagy álmok után mély sűllyedés és ami még sokkal súlyosabb, lelki mélymerülés, csaknem teljes reményvesztés.

A magyar kutatókkal való további szoros együttműködést reméli a Nobel-díjas Andrew V. Schally, aki a Miami Egyetem Miller Orvosi Iskolájában lévő laboratóriumában azt kutatja, hogy a hormonális hatások miként használhatók fel a rák terápiájában.

Atombiztonságban élünk!

Atombiztonságban élünk a világ „atombiztonsági rangsora” szerint. No nem oly nagyon, mint az EU-mentes Ausztrália, de érthetetlen mód nagyobb biztonságban, mint Svédország, Norvégia, vagy a precizitásáról közismert Németország.

Honi hulladétel – adóztatva vagy támogatva?

A hulladétel (angolul „junkfood”) beteg modern korunk terméke. Ami mérget el tudnak nekünk adni a nyugat és kelet leggonoszabb bűnözői, azt meg is teszik! Büntetlenül.

Hamburgeradó helyett mekitámogatás

Szerző: laspalmas – 2012.03.23. 10:01 Kezdetben szó volt hamburgeradóról, amiből végül NET lett.

Nyilvánosságra hozhatják a délvidéki áldozatok jegyzékét

Végre nyilvánosságra hozhatják a délvidéki magyar áldozatok jegyzékét! Nem tabu többé: A Holokauszt megtörtént! Délvidéki Holokauszt! A magyarok, a mi véreink ellen! Az egyetlen derűs fuvallat a mélységes keserűségben, hogy talán most még föllelhető a névsor, így összeállhat az áldozatok teljes jegyzéke! A vadrác kommunisták terrorában főként az őslakos magyarok. .

Egyszerűsíteni a forgalmat

Szerkesztőségünk eredeti terve az volt, hogy alaposabb elemzést (publicisztikát) is írunk a pénteki közgyűlésen elfogadott tömegközlekedési változásokról. De nem írunk.

Makovecz-túrát indítanak Makón

A 2011 szeptemberében elhunyt Makovecz Imre alkotásaiban gyönyörködhetnek azok, akik ellátogatnak Makóra és végigjárják a Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építész tervei alapján készült épületeket bemutató túrát. Makovecz Imre épületeinek országszerte, és a határokon túl is megvan a maguk varázsa; Makón egyedülálló módon tíz középület és egy köztér felújítása valósult meg az.

A deformkor antimagyar népirtása máig elszámolatlan

A honi neovörös banditák nem úgy – nem olyan „amatőr” módon – irtották a népet, mint ordas példaképük, a tömeggyilkos Che Guevara – pisztollyal a megkötözött polgárokat – hanem módszeresen, kitervelten és igen jól szervezetten… Míg mi a hibbant bohócot láttuk, a népirtó erők serényen dolgoztak! – Csótánycirkusz sötét súgólyukkal…. .