Scroll To Top

Böngészés: Költemény

Bakiba betonozva – a balvezetés Szegeden

Bakiba betonozva A balvezetés elrontja még a Tiszát is ! Átköltötték Juhász Gyula versét… és betonba öntötték ! Ami nem lenne baj, csak akkor ne nevezzék idézetnek ! A balvezetés betonkeménységgel rontja el még Juhász Gyula versét is, a felelősség pedig lepereg róluk, mint könny a viaszkos vászonról… Több hiba. .

A Magyar Költészet Napján

A magyar költészet napját 1964. óta József Attila születésnapja alkalmából Szelek (április) hava 11.-én ünnepeljük.

HUSZT – 2014

Talán épp a múló óévre való visszatekintésűl … E napon (183 éve) írta Kölcsey Ferenc remek epigrammáját : HUSZT Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék ; Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold . Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak.

Petőfi Sándor FÜSTBEMENT TERV Egész uton  hazafelé Azon gondolkodám: Miként fogom szólítani Rég nem látott anyám? Mit mondok majd először is Kedvest, szépet neki? Midőn, mely bölcsőm ringatá, A kart terjeszti ki. S jutott eszembe számtalan Szebbnél-szebb gondolat, Mig állni látszék az idő, Bár a szekér szaladt.

Petőfi Sándor – Egy estém otthon – Szabó Gyula idézetében Borozgatánk apámmal; Ivott a jó öreg, S a kedvemért ez egyszer – Az isten áldja meg! Soká nem voltam otthon, Oly rég nem láta már, Úgy megvénült azóta – Hja, az idő lejár. Beszéltünk erről, arról, Amint nyelvünkre jött ;.

Juhász Gyula szülinapját a kampány sem moshatja el!

Juhász Gyula szülinapján a miniszterelnök Szegeden! A mi szögedi költőnket, jobbsorsra érdemes Juhász Gyulánkat ugyan nem emlegette, de mi bizony megemlékezünk róla. A kampány minden vihara ellenére is! Idén ünnepelt költőnk szülinapja éppen a miniszterelnök jötte, halála meg a szavazás napjára esik… Nem kívántunk versengeni sem a miniszterelnök rajongótáborával, de.

MAGYAR VAGYOK

MAGYAR VAGYOK Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén.

HUSZT – 2013

E napon 182 éve írta Kölcsey Ferenc remek epigrammáját: HUSZT Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék; Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.

ROMHÁNYI JÓZSEF – A BÖLCS BAGOLY

ROMHÁNYI JÓZSEF A bölcs bagoly A tudós bagolyné tojt egy kis utódot, de az nem lett okos, sőt inkább ütődött. Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán sokat bosszankodott lüke ivadékán.

Reményik Sándor: Halottak napja

Reményik Sándor: Halottak napja Halottak napja van. Az első, Mióta döngve hullott Rá a hant.

ÉLET VAGY HALÁL!

Petőfi Sándor – Élet vagy Halál! – idézi Kállai Ferenc A Szabadság szívbemarkoló költeményét ajánljuk a születése napján: Erdőd, 1848. szeptember 30.

Itt benn vagyok a férfikor nyarában, Az ifjuságnak eltűnt tavasza, Magával vitte a sok szép virágot, A sok szép álmot, amelyet hoza, Magával vitte a zengő pacsírtát, Mely fel-felköltött piros hajnalon… Milyen sötét vón a világ, az élet, Ha nem szeretnél, fényes angyalom! Elszállt az égről a piros sugár és. .