Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Átadták a Szeged Kultúrájáért díjakat

Hírek 2012. jan. 20.

A Kultúra napja alkalmából átadták a Szeged Kultúrájáért díjakat, illetve a Kölcsey-Emlékérmeket a Korzó Zeneházban.
Mint minden évben, idén is hárman kapták meg a Szeged Kultúrájáért díjat jelképező aranygyűrűt: dr. Henz Péter orvos, aki Klebelsberg Kunóról, illetve az egykori kultuszminiszter személyén keresztül a szegedi egyetemről szóló írásaival, kutatásaival érdemelte ki a díjat.
Kitüntették emellett dr. Majzik Istvánt, a Bába és Társai Kft. ügyvezetőjét. A könyvkiadó cég által az elmúlt években kiadott közel hatszáz kötet nagy részét szegedi szerzők írták, a könyvek jelentős része ráadásul Szegedről és vonzáskörzetéről szólt. Majzik István kezdeményezte és szervezte meg eddig három alkalommal a Szegedi Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásárt is, továbbá több mint harminc fiatal szegedi szerző első kötetének kiadásáról is gondoskodott.
Megkapta az aranygyűrűt Zombori László festőművész is, aki elsősorban tájképeket fest.

A Kölcsey-emlékéremmel tüntették ki Szekeres Ferenc grafikust, Lajosné Somogyvári Alíz zongoraművészt, Hollósi Zsolt újságírót, Máté Tóth Asndrásné művelődésszervezőt, Bóna Györgyné könyvrestaurátort, Bozsó Antal népzenészt, Laczi Ferencné táncművészt, Kancsár Orsolya színművészt, Szécsi Imre programszervezőt és a Délmagyarország szerkesztőségét. Életművéért szintén a Kölcsey emlékérmet vehette át Horváth Dezső író, újságíró.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor