Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Civil Mérleg Botka 12 évéről – I.

A Civil Városi Unió évek óta igyekezett valósághű képhez juttatni a szegedi lakosságot mind az önkormányzat, mind pedig annak cégei tekintetében. Ennek szellemében próbálunk most az elmúlt évekről áttekintést adni, a teljesség igénye nélkül.

12 éve regnál Szeged polgármestereként Botka László. A ciklus végéhez közeledve talán érdemes lenne megvizsgálni, hogy e hosszú időszak elteltével milyen mérleget is vonhatunk meg, persze nem a szokásos sikerpropaganda hangvételében, hanem a szegedi lakosság szemüvegén keresztül.

 

Adósság

Mintegy 6 milliárd Ft összegű hitellel vette át az önkormányzat vezetését Botka László – igaz ugyan, hogy ennek jelentős része fejlesztési hitelekhez nyújtott, le nem hívott kötelezettségvállalás volt. 10 év eredménye közel 30 milliárd hitel lett (40 milliárd kamatokkal, évi 1,5 milliárdos adósságszolgálattal), melyből csupán a kormányzati adósságkonszolidáció miatt nem lett csőd.
Azért ne örüljünk, maradt még egy kevés hitel, ha máshol nem, az önkormányzat cégeinél.

 

Önkormányzati cégek

Túl azon, hogy a városvezetés 4 éve egyfajta csatát vív saját cégeivel szemben, azért álljon itt egy táblázat, amely ugyan csak 2010-ig, de jól mutatja a vállalatok hitelállományát, amelyet a kormány persze nem tudott átvállalni, ám végső soron mégis a városi büdzsét terhelik:

 

100 %-ban önkormányzati cégek hitelállománya Szegeden (2006-2010. években, adatok 1000,-Ft-ban)

 

2006.

2010.

Cég

Rövid
lejáratú

Hosszú
lejáratú

Együtt

Rövid
lejáratú

Hosszú
lejáratú

Együtt

Szegedi Közlekedési Kft.

     920107

       900533

    1820640

   1450509

       398792

    1849301

IKV Zrt.

     478621

      478621

    565478

       280000

      845478

Környezetgazdálkodási Kht.

     424854

       343938

      768792

    599835

       489028

    1088863

Szegedi Sport és Fürdők Kft.

     287168

       585522

      872690

     333444

       505371

      838815

Szegedi Vásár és Piac Kft.

       22611

       279230

      301841

     278834

       930313

    1209147

Testamentum Kft.

       11245

        11245

       12000

        12000

Városkép Kft.

       26952

           2343

        29295

       12554

           3899

        16453

SZINT Kft.

       47736

         10524

        58260

       45109

           3601

       48710

VTV Kht.

       39076

         35831

        74907

       22406

        22406

Ritek Zrt.

       18957

           1320

        20277

       24750

        24750

Ifjúsági Ház Kht.

       10616

           4295

        14911

       50769

           2745

        53514

Pólus Kht.

         7658

          7658

       73520

         60873

      134393

Szabadtéri Kft.

                  –

       12953

           1895

        14848

Összesen

 

 

       4459137   

 

 

       6158678   

 

Lakosságszám

2013. február 22. Botka László: „Szeged lakossága 5000 fővel nőtt az elmúlt évek során.” KSH adatok szerint Szeged lakossága 2010-ben 169713, 2011-ben 170285, 2012-ben 170052, 2013-ban 161837 fő volt. Kicsit finomít a helyzeten, ha figyelembe vesszük, hogy a mintegy 25000 egyetemi hallgató közül azok, akik Szegeden lakcímmel rendelkeztek, de távozásuk után nem jelentkeztek ki, további öt évig szegedi lakosnak számítanak a bevett statisztikai gyakorlat szerint.

 

Munkahelyek

A lakosságszám csökkenéséhez minden bizonnyal jelentősen hozzájárul az a tény, hogy a városvezetés hosszú évek óta képtelen volt termelő beruházások ide hozatalára (elég csak a Mercedesre, a Richterre, a Siemensre, vagy a BP Solarra gondolni), sőt a két legnagyobb adózó cég, a Kész és a Szilánk is elmenekült Szegedről.

Ha nem is szorosan, de ide tartozik Botka László kijelentése, mely szerint „az iparűzési adóbevétel az egyik legmagasabb az országban.” Ehhez képest már 2011-ben ilyen adatokkal szembesülhettünk: Győr 16,3 Mrd, Székesfehérvár 10,6 Mrd, Debrecen 8,4 Mrd, Szeged 7,7 Mrd Ft. Szeged 2014. évi tervezett IPA bevétele 7,5 Mrd Ft.

 

Üzlethelyiségek

2013. májusában Szegeden 636 db nem lakás célú ingatlant tartott nyilván az IKV, melyek jelentős hányada üresen állt a megfizethetetlen bérleti díjak, vagy a vállalkozásbarátnak nem nevezhető szabályozás miatt. Mindeközben ezen helyiségek állaga folyamatosan romlik, jelentős kiadásokat okozva az IKV-nak. A problémát tovább fokozva a szegedi önkormányzatnak sikerült néhány bevásárlóközpontot a Belváros közvetlen közelébe telepítenie, tovább nehezítve a kisvállalkozások életét. A szegediek ebből jó esetben a hetente változó üzleteket, rosszabb esetben az üres kirakatokat tapasztalhatják.

 

Bérlakások

Szintén IKV-s téma a bérlakások kérdése. A szegedi lakásrendelet olyan – az országban egyedülálló – helyzetet teremtett, hogy mostanra a piaci albérlet olcsóbb lakhatási forma lett az önkormányzati lakások bérlésénél és végső soron a szegedi lakáspiac lefagyásához vezetett. Persze az óriási kinnlevőségek miatt az IKV erejéből karbantartásra nem, vagy csak alig jut, így a szegedi ingatlanállomány állaga folyamatosan romlik. Ezen még a látványos homlokzat-felújítások sem segítenek, néha be kellene nézni a kapuk alá is!

 

Mars tér

A városvezetés egyik sikertörténeteként eladott beruházás valóban látványos, ám a történetet botrányok, perek sorozata kísérte, és végeredményben egy újabb olyan beruházás valósult meg, aminek eredményeképpen 20 000 m2-ről 8000 m2-re csökkent a piaci terület, keletkezett egy óriási kihasználatlan parkoló és kiszorultak a magasabb helypénzt kifizetni képtelen valódi őstermelők, sőt Szeged elvesztette egyik közkedvelt rendezvény helyszínét, az U pavilont is.

 

Közlekedés

Ebben a témakörben nem kerülhető meg Nagy Sándor (SZDSZ, majd Szabad Városért Egyesület, jelenleg Együtt PM) ex-városfejlesztési alpolgármester személye, akinek áldásos tevékenysége legalábbis említésre méltó: nevéhez fűződnek a városban futó festészeti alkotásai – ún. kerékpárutak, amelyek egy-két kivételtől eltekintve, csak biciklizésre alkalmatlanok. Neki köszönhetjük az egykor kiváló adottságokkal rendelkező szegedi közlekedés teljes káoszba taszítását, gömbsüvegsorok, járdaszigetek, beton terelőelemek közé szorítását, a Torontál tér lámpaerdejét, amely akkor működik hatékonyan, ha kikapcsolják, a Kálvária egy sávos sugárútját, az Aradi Vértanúk terén és a környező utcákban reggelente kialakuló dugókat. Ő az, aki az „autómentes belváros” jelszavával több száz autóst kényszerít nap, mint nap arra, hogy hosszú perceken át, sorokban állva, lépésben haladva érje el úti célját, kerülje körbe a teljes Belvárost, ezzel is hozzájárulva a környezetvédelemhez.

 

Fürdő

Talán ez a beruházás az, amelyik a legjobban tükrözi az elmúlt 12 évet. A közkedvelt SZUE helyén épült gigaberuházás már a kezdet kezdetén is az egyéni üzleti érdekről szólt. Mindenki, aki egy kicsit is józanul gondolkodik, pontosan tisztában lehetett vele, hogy ennek a projektnek NEM a szegedi lakosság a célközönsége. Az egyéni üzleti érdekek oltárán lett feláldozva Szeged nagy múltú uszodája és a konstrukciónak köszönhetően ebbe belerokkant a népszerű Partfürdő is. Vajon eszébe jutott-e már valakinek, hogy röviddel a beruházás megkezdése előtt lett kialakítva a SZUE élménymedencéje, amely szintén az apportként bevitt vagyon részévé lett? A városvezetés előszeretettel hivatkozik arra, hogy az üzemeltetés (annak mintegy félmilliárdos költsége) nem a város kasszáját terheli. Ám a szerződéseket és azok módosításait ismerve, legalábbis kétségeink támadhatnak.

Hosszasan lehetne ezt a sort folytatni, talán emlékeznek a szegediek arra, hogy szinte egyetlen komolyabb beruházás sem zárult határidőben, botrányok, garanciális, vagy pótmunkák, kifizetetlen alvállalkozók, többletköltségek nélkül. Gondoljunk csak a 2-es villamos körüli huzavonára, a Gutenberg utcára, a Mars térre, vagy a hasznavehetetlen repülőtérre.

Gondolatébresztőnek és a változtatás szükségességének alátámasztásához talán ennyi is elegendő. A szegedieknek azon kell elgondolkodniuk, hogy a fényes külső mögött mi rejlik valójában.

Vagy a díszburkolat mindent eltakar?

Szegedi Civil Uni

Civil Városi Unió

Ajánlott olvasmány még: „Botka alatt mennyit fejlődött a Város?!”

Civil Mérleg Botka 12 évéről – II.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Civil Városi Unió

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)