Scroll To Top

Böngészés: környezetvédelem

Gazdasági növekedés és éghajlatvédelem – együtt

Minden ország tudná mérsékelni az éghajlatváltozás veszélyeit úgy, hogy egyúttal a gazdasági fejlődését is elősegíti. Ez a végkövetkeztetése annak a jelentésnek, amelyet 2014 szeptemberében tett közzé egy hét ország kezdeményezésére alakult, kormányfőkből, pénzügyminiszterekből, vezető közgazdászokból, valamint a gazdasági és pénzügyi világ meghatározó szereplőiből álló nemzetközi bizottság.

Erősebb EU-s klímapolitikát

Az éghajlatvédelmi politika az utóbbi években sajnos egy helyben topog, sőt talán visszafelé is lépdel globális szinten. A globális politikai helyzet nem kedvez az éghajlatvédelmi célkitűzések szigorításának, legalábbis ez látszik a gyakorlati tapasztalatok alapján.

Rezsicsökkentés környezettudatos módszerekkel

Háztartásaink felelnek az összes környezetszennyezés negyedéért. Ezért is fontos, hogy a fogyasztók elegendő információval rendelkezzenek arról, hogy saját otthonukban mit tehetnek ennek megelőzésére.

PM: környezeti veszélyeket rejt a szegedi távhőberuházás

Szeged, 2013. április 24., szerda (MTI) – Komoly környezeti veszélyeket rejt a Szegedre tervezett, biomasszát és termálvizet hasznosító távhőberuházás – jelentette ki Szilágyi László független országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért politikusa szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

Az erőforrások hatékonyabb felhasználása a gazdasági felemelkedés kulcsa

A brit WRAP nevű szervezet szerint a keletkező hulladékok csökkentése és az anyagok újrafelhasználása kulcsfontosságú a gazdasági versenyképesség és rugalmasság tekintetében.   Egy novemberi konferencián elhangzott, hogy a keletkező hulladékok csökkentése és az (különböző) anyagok újrafelhasználása kulcsfontosságú lehet az Egyesült Királyság gazdasági versenyképességének és rugalmasságának fenntartásában, és amely egyúttal környezetvédelmi.

Kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés

Az új hulladéktörvény szerint kötelező lesz 2015 januárjától a lakosság számára a szelektív hulladékgyűjtés. De milyen eredményeket várhatók ettől?  2015-ig kell kiépülnie az úgynevezett „házhoz menős” szelektív gyűjtésnek, amikor is a szemétszállítók közvetlenül a házaktól, társasházaktól viszik el a válogatott hulladékot.

Megszűnik a vasút – 30 ezer kamionnal lesz több az utakon

Decembertől megszűnik a Ro-La (Rollende Landstrasse) Szeged-Kiskundorozsma és az ausztriai Wels között, ezzel évente 30 ezer kamion kénytelen az autópályát választani a vasút helyett – írta hétfői számában a Délmagyarország. Tomcsányi István, a hazai fuvarokat szervező Hungarokombi Kft.

A televény napján… Miért jó komposztálni?

A Hulladék Munkaszövetség a televény (humusz) napján a legifjabb magyarokat is megismertetné a lebomló hulladék kezelésének alapmódszereivel. Íme a „Komposztos Kisokos„: PDF változat megtekintése ide kattintva!.

A Komposztálás Ünnepnapja – felhívás

2012. október 10-e a komposztálás ünnepnapja, ünnepeld idén is velünk! A komposztalj.hu honlapon sok ötlettel segítünk óvodák, iskolák, civil szervezetek és informális közösségek számára, hogy ezt hogyan teheted meg: a komposztkas készítéstől a befőttesüveges kísérleten keresztül a kiskerti komposzt-nyílt nap szervezéséig számtalan módon kiveheted a részed az ünnepből..

A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön

Az öko-építészetet, az energia- és víztakarékosság, a hulladékcsökkentés lehetőségeit és a környezetbarát tisztítószereket mutatja be az Expedíciózz a háztartásban című környezetvédelmi kampánysorozat. Az egri Dobó téren csütörtökön induló őszi kampánysorozatunk célja, hogy kilenc napon keresztül az ország kilenc nagyvárosában – Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Pécsett, Győrben, Veszprémben, Esztergomban, valamint Székesfehérváron –.

Ismét megrendezik a TeSzedd! hulladékgyűjtési akciót

Június 2-án rendezik meg második alkalommal a TeSzedd! országos hulladékgyűjtési akciót, amelyre önkéntesek, társadalmi szervezetek, közösségek és önkormányzatok jelentkezését várják.    A június 2-án 8 és 18 óra között tartandó hulladékgyűjtésre mindazokat várják, akik részt kívánnak venni környezetük tisztábbá, rendezettebbé tételében – jelentette be az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Fazekas Sándor.