Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2012, július

Öregecskedő-e az ember, ha 62 éves?

62 évesen az ember – némi karbantartással – akár még fiatalosnak is megmaradhat, de gondolkodó ember nemritkán e korban lehet a szellemi csúcson. Érthetetlen hát egyetemek elöljáróit, kórházak vezetőit – gyakan tapasztalt főorvosokat – eltakarítani, miközben a csonka-magyarság egyre inkább elöregedő népesség.

Örökösére száll végre a gyalui kastély

Visszaszolgáltatják örökösének végre a gyalui várkastélyt. Elhárultak az akadályok a gyalui kastély visszaszolgáltatása útjából, a Kolozs megyei tanács csütörtöki ülésén az önkormányzat közvagyonából a magánvagyonába utalta át az ingatlant.

A hét végén rendezik meg az első  Bivalyfesztivált Mórahalmon

Első ízben rendeznek bivalyfesztivált szombaton a mórahalmi Nagyszéksós-tónál lévő bivalyrezervátumnál; a rendezvény látogatói megismerhetik az egykor igen elterjedt igavonó életmódját, szokásait, és bivalygulyást és bivalypörköltet is kóstolhatnak – közölte Duka Félix, a rendezvény szervezője az MTI-vel. A bivalyrezervátumba 2008 nyarán telepítettek 45 fiatal bivalyt, azzal a céllal, hogy természetes módon.

Hegyen-völgyön lakodalom a Szegedi Szabadtérin

A Kárpát-medence népeinek táncai elevenednek meg a Szegedi Szabadtéri Játékok Hegyen-völgyön lakodalom című produkciójában július 13-án, és 14-én , amelyet a Kossuth-díjas Novák Ferenc állít színpadra Háromszáz táncos, köztük száznegyven gyerek mutatja be a Kárpát-medence népeinek esküvőhöz kapcsolódó szokásait és táncait a Szegedi Szabadtéri Játékok Hegyen-völgyön lakodalom című produkciójában, amelyet. .

A Munkácsy utcaiak országos találkozóját szervezik a Móra-múzeumban

Magyarország sok száz településén létezik Munkácsy Mihályról elnevezett utca. A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai a közgyűjteményben látható nagyszabású Munkácsy-tárlat tiszteletére megszervezik a Munkácsy utcaiak országos találkozóját.

A strasbourgi bírósághoz fordul a bírósági rendszert kritizáló, felmentett bíró

A strasbourgi bírósághoz fordul a bíróságok igazgatásával kapcsolatos véleményét nyíltan vállaló, majd tisztéből felmentett bíró, Ravasz László – közölte a jogi képviseletét ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet pénteken az MTI-vel. A bírák fegyelmi ügyeiben eljáró szolgálati bíróság 2012.

Zoolimpia – nappal és éjszaka 2012. július 14-én, szombaton

Az egész világ hamarosan Londonra, a nyári olimpia helyszínére figyel. A következő családi vadasparki rendezvény témája is ehhez kapcsolódik, Zoolimpia címmel.

Mintegy száz fiatal zenész vesz részt a pénteken kezdődő szegedi Művészeti Akadémián, a 8. alkalommal tartandó zeneművészeti képzést a Szegedi Tudományegyetemen tartják.

Az idősek könnyebben kiszáradhatnak a nagy melegben

A hőség nagyon megviseli az idősek szervezetét, mert könnyebben kiszáradhatnak, gyógyszereik szedésére pedig különösen oda kell figyelniük – figyelmeztetett kedden az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A szervezet az MTI-vel közölte: az idősek kevesebbet izzadnak, nem érzékelik olyan pontosan a környezeti hőmérsékletet, mint a fiatalabbak.

Kárpátalján hivatalos nyelv a magyar újra

Szokatlanul európai példaadással rukkolt elő az ukrán parlament. Az új nyelvtörvény úgy ad jogot a hatalmas orosz kisebbségnek, hogy figyelembe veszi a mai Nagy-Ukrajna számos történelmi kisebbségének érdekét is.

Beszélgetés a Hortobágyi kitelepítettekkel

Hanganyag: A böngészője nem támogatja a hanglejátszást. Kérem frissítse böngészőjét! (Szlavkovits).

Névviseletek – Emese – Emese álma

Emese a magyar regedelem szerint az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja. A név eredeti jelentése: ‘édes anya’, ill.