Scroll To Top
2021. Mag hava (Október) 26.-a - Örs, Dömötör, Armand neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Böngészés: Irattár 2012

Történeti kamarakiállítás a Fekete házban

Első világháborús francia katonai sisakot, vöröskeresztes ápolói köpenyt és kendőt is felpróbálhatnak a diákok a Fekete ház frissen elkészült történeti kamarakiállításán. A „Világégés és hátország…” című tárlat múzeumpedagógiai céllal jött létre, az első világháborút mutatja be új szemszögből a szegedi diákoknak.

Magyarok Karácsonya

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark december 14-én ismét megrendezi a világ magyarságának jelképes, közös karácsonyát. A Magyarok Karácsonya évről évre olyan üzenetet, felhívást, kérést fogalmaz meg, amely minden magyarhoz szól és segíti a nemzeti egység megteremtését.

Reök-önyödés művészszemmel

A Reök palotában bemutatott “Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben” installáció esetében, engem nem a durvasága, az otromba kettős mérce zavart legjobban, hanem, hogy a provokáció bejött. Ugyanis a reflexiók, intelligens, de közérthetően szakmai jellegű, feltáró érvelés helyett: 1.

Felfüggesztették a demonstrációt a kormányhivatal épületében

Felfüggesztették ülősztrájkjukat kedden reggel a szegedi hallgatók és oktatók, akik a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedések miatt kezdtek demonstrálni hétfőn. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói önkormányzatának tájékoztatása szerint a sztrájkbizottság jóindulata kifejezéseként ideiglenesen függesztette fel a tiltakozó akciót, arra való tekintettel, hogy B.

A demonstráló diákokkal egyeztetett a kormánymegbízott Szegeden

A Csongrád megyei kormányhivatalban demonstráló hallgatókkal egyeztetett több mint egy órán át B. Nagy László kormánymegbízott hétfőn este.

Hallgatói tiltakozás – Szegeden összeláncolva, Budapesten hídfoglalással tüntettek

Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a diákok hétfőn. Az oktatási államtitkárság közleményében azt írta: bízik abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak.

A Szabadtéri Játékok ügyéről – a tények tükrében

A Szabadtéri Játékok ügyéről – a tények tükrében A közvéleményben terjesztett állításokkal szemben, nem a REÖK-palotában kiállított, ízlésromboló installáció az első, amely megkérdőjelezi Bátyai Edina alkalmasságát a közel 1 milliárdos évi költségvetésű intézmény vezetésére. Az intézményvezető már tavaly provokatív mulasztást követett el, amikor a fenntartó szegedi közgyűlés tagjai elé olyan.

Felsőoktatási keretszámok – Vendégként tekint a kormányhivatal a demonstráló hallgatókra Szegeden

  Vendégként tekint a Csongrád megyei kormányhivatal az épületben tiltakozó hallgatókra – közölte Polner Eörs, a kormányhivatal főigazgatója hétfőn a helyszínen. A demonstráló hallgatók alapvető, alkotmányos jogukkal élnek, ezért a közt szolgáló hivatal vendégként tekint rájuk – mondta a főigazgató az MTI-nek, azt követően, hogy munkatársaival bundáskenyeret és forró teát.

Felsőoktatási keretszámok – A keretszámok újratárgyalását szeretnék elérni a szegedi hallgatók

    A felsőoktatási keretszámok újratárgyalását szeretnék elérni a szegedi hallgatók és oktatók, akik hétfőn tiltakozó akcióba kezdtek a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében. Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke újságíróknak elmondta, az elmúlt egy évben ötödére csökkent az államilag finanszírozott hallgatói létszám, Szeged esetében ez azt jelenti, hogy.

Felsőoktatási keretszámok – Oktatók és hallgatók elfoglalták a kormányhivatal földszintjét Szegeden

Három szegedi oktató és negyven szegedi egyetemista, köztük a Hallgatói Hálózat aktivistái, elfoglalták a Csongrád Megyei Kormányhivatal földszintjét hétfőn délelőtt – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata az MTI-t. A közlemény szerint a mintegy negyven aktivista a Kormányablaknál – amit a kormány, a magyar állampolgárokkal való kapcsolattartás végett hozott létre.

A zentai Mécsvirág együttes vendégszereplése

A VMDK ifjúsági tagozata szervezésében 2012. december 11-én kedden este 6 órai kezdettel a Millenniumi Kávéházban vendégszerepel a zentai Mécsvirág együttes.

Havazás – Valamennyi útszakasz járható Csongrád megyében

Szeged, 2012. december 10., hétfő (MTI) – Valamennyi útszakasz járható Csongrád megyében, azonban a legtöbb helyen csak téli gumival ajánlott közlekedni – tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfőn reggel az MTI-t.