Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2013, szeptember

Bortér 2013, Szeged szeptember 18-22.

„A szóda már civilizáció” „A szóda már civilizáció, ez igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka.” (Márai Sándor: Magyar borok, 1941) Az idei esztendőben a Dóm téren megtekinthető kiállítások középpontjába a szódavíz és a bor meglehetősen. .

A NASA olyan önkénteseket keres, akik 70 napot ágyban töltenének – havi egymillió forintért

A NASA önkénteseket toboroz egy kutatáshoz, amelyben a súlytalanság hatásait vizsgálják az emberi szervezetre nézve. A kísérlet során 70 napon keresztül ágyban kell feküdnie az önkénteseknek, mintegy havi 5000 dolláros ( nagyjából 1,1 millió forint) díjazás ellenében.

Ismét büntethetik a köztéri szeszfogyasztást Szegeden

Október 1-jétől ismét tilos lehet Szeged közterületein 2 százalékos vagy annál magasabb szesztartalmú italt fogyasztani, amennyiben a szeptember 20-i közgyűlés jóváhagyja Mózes Ervin szegedi főjegyző előterjesztését. A lényeg: a szabálysértési törvény szeptember 1-je óta ismét lehetőséget ad a helyi rendeletalkotásra köztéri alkoholfogyasztás ügyében, amely jogával a közgyűlés élhetett is.

Itt benn vagyok a férfikor nyarában, Az ifjuságnak eltűnt tavasza, Magával vitte a sok szép virágot, A sok szép álmot, amelyet hoza, Magával vitte a zengő pacsírtát, Mely fel-felköltött piros hajnalon… Milyen sötét vón a világ, az élet, Ha nem szeretnél, fényes angyalom! Elszállt az égről a piros sugár és. .

A szegedi hídember: Feketeházy János

A szegedi hídember: Feketeházy János A várost elpusztító árvíz után Szeged teljes újjáépítésének fontos része volt – a már 1787-ben felvetődött – állandó közúti Tisza-híd megépítése. 1880.

Koraszülöttek napja a Szegedi Vadasparkban

Idén először rendezik meg a koraszülöttek napját Szegeden: a gyermekklinika koraszülött intenzív osztályának volt pácienseit és családjukat várják az I. Korábban Érkeztem Koraszülöttek Napján szeptember 14-én, szombaton 10 és 16 óra között a Vadasparkban.

Öt bemutatót tervez az új évadban a szegedi Kövér Béla Bábszínház

A tervek szerint öt saját bemutatót, s több mint száznyolcvan előadást tart a 2013/2014-es évadban a szegedi Kövér Béla Bábszínház – közölte Kövér László igazgató szerdán. Az első premierbe, a Brémai muzsikusok című darabba a nézők már bepillanthattak a bábszínház hagyományos augusztus végi nyílt napján – mondta a bábművész a színház.

Omlik a fal, fa nő a tetőn, pusztul a legendás iskola

Egy éve költözött a belvárosba és azóta lakatlan a Corvin Mátyás Szakközépiskola Hódmezővásárhelyen. Az egy esztendő nyomot hagyott az épületen.

Harckocsiaknákat találtak Szegeden

Nyolc harckocsiaknát találtak Szegeden egy volt orosz laktanya közelében kedd délután – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel. Németh-Zsohár Agnieszka elmondta: a Dorozsmai úton, egy betonépítészeti szerelvényeket előállító cég telephelyének bővítése közben fordult ki a földből a nyolc orosz robbanószerkezet.

A Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyar egyetem a QS rangsorában

A magyarországi felsőoktatási intézmények közül aSzegedi Tudományegyetem (SZTE) végzett a legjobb, 501-550. helyen a világ kétezer egyetemét vizsgáló brit Quacquarelli Symonds (QS) rangsorán – derül ki a www.topuniversities.com honlapon kedden nyilvánosságra hozott felmérésből.

Európában egyedülálló hallásjavító-műtétet hajtottak végre Szegeden

Európában egyedülálló hallásjavító-műtétet hajtottak végre kedden a Szegedi Tudományegyetem fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti klinikáján. Az új megoldás elsősorban azokon a pácienseken segíthet, akiknél nem váltak be a hagyományos hallókészülékek – közölte Rovó László professzor.

Megrázta a világot a Nokia-Microsoft üzlet

A rajongók siratják a finneket, a Nokia dolgozók bizonytalanok, a részvényárak elszabadultak. Bármennyire is benne volt a levegőben az, hogy a Microsoft megvásárolja a Nokia mobilos üzletágát, mégis bombaként robbant a hír.