A Móra Ferenc Múzeum nagyszabású egyiptomi kiállításának második állomásaként az ókori mumifikálást, orvoslást és írást bemutató tárlat nyílt a Fekete házban. Fogas Ottó múzeumigazgató a megnyitó előtt az MTI-nek elmondta, hogy Az egyiptomi múmia – A balzsamozás terme négyszáz négyzetméteren mintegy kétszáz tárgy segítségével mutatja be a balzsamozás az ókori.
Böngészés: Irattár 2014
Jóváhagyta csütörtökön az Európai Bizottság a Szegeden építendő „csudalézer”, az Extreme Light Infrastructure (ELI) európai lézerkutató projekt attoszekundumos fényimpulzus forrás berendezésének megépítéséhez nyújtandó uniós támogatást. Az Európai Bizottság közlése szerint a tudományos létesítmény megépítéséhez 111 millió euróval járul hozzá az Európai Unió regionális fejlesztési alapja.
Hamarosan pályázatot ír ki a Virág cukrászda és a Kis Virág bérletére azönkormányzat , azt követően, hogy többéves pereskedés után kinyitották az üzlethelyiségeket. A Virág cukrászda műemlék épülete szimbolikus jelentőségű a szegediek számára, hiszen az 1879-es nagy árvíz után Tisza Lajos, Szeged újjáépítésének teljhatalmú királyi biztosa onnan irányította a munkálatokat..
Ha már éppen máig emlékhelye a magyar áldozatoknak nem áll, hát akad itt most valami más: Rögtönzött tárlat rendezhető bármely iskolában, vagy akár munkahelyen is! A Keskenyúton Alapítvány „Délvidéki Tragédiánk 1944-45” vándorkiállítása bárhol, osztályteremben, de akár még az utcán is fölállítható. A mozgótárlat 3 perc alatt állítható és bontható.
Az 1919. május 1-jei áttörés 95.
HELYSÉGJEGYZÉK a tömeges kivégzések, kínzások, lágerek helyszínei: Ada Adorján Alibunár Apatin Aradi Babina Greda HR Bács Bácsandrásfalva Bácsfeketehegy Bácsföldvár Bácsgyulafalva Bácskeresztúr Bács-Kossuthfalva Bácsordas Bácsújfalu Bajmok Bajsa Begecs Bezdán Bogyán Boldogasszonyfalva Bozitópuszta Csantavér Cserög Cservenka Csonoplya Csurog Dernye Doroszló Drea Dunabökény Dunagárdony Feketetó Futak Gákova Gombos Gornji Verušic Györgyén Hadikliget Hajdújárás. .
Egy eredeti ókori egyiptomi múmia érkezik Szegedre: a közel kétezer éves férfi múmiát kedden szállítják a Szépművészeti Múzeumból a Fekete házba. A különleges test szállítása, tárolása és bemutatása különleges hőmérsékleti és páratartalmi feltételek szerint történik, a múmiát több mint 300 millió forintra biztosították.
A Rákosi-diktatúra börtöneiről, internálótáborairól nyílik kiállítás május közepén a hódmezővásárhelyi Emlékpontban – jelentette be Árva László, a múzeum szakmai főtanácsadója szerdán a helyszínen. A szakember a tárlat koncepcióját bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a 20.
Kihirdette idei győzteseit a Szegedi Tehetségpont részeként működő SZTE Sófi-alapítvány kuratóriuma. A fiatal szegedi tehetségeket támogató közhasznú szervezet Magyarországon egyedülálló, 13 éves tevékenységével elérte, hogy ösztöndíjai az egyik legrangosabb elismeréssé váltak a hazai felsőoktatásban.
Balczó András háromszoros olimpiai bajnok, az öttusa történetének egyik legnagyobb alakja, a Nemzet Sportolója a Millennium Kávéház – abban Bene Gábor – vendége volt. Előadásáról Gyovai Ferenc készített jegyzeteket… Az elején azzal nyitott Balczó András, hogy egy előadás vagy prédikáció már abban az esetben is maradandó, ha abból egyetlen mondat.
Különleges alkalmat teremtettek ezek a fiatalok. Elhatározásuknak köszönhetően együtt ünnepelhetünk velük, hiszen ez a végzős osztály úgy döntött, hogy a tablójuk szövegét teljes egészében őseink betűivel róják meg.
Budapest II. Kerület Képviselő Testülete és Közgyűlése részére Javaslat Zsigmond királyunk emlékezetének méltó megőrzésére Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Testület! Immár 8 esztendeje évről évre Önök elé tárom Buda egy égő sebét és több, mint fél évszázados adósságát, valamint ennek törlesztésére tett javaslatomat.



Európa szívéből









