Nehezen hihető, hogy 24 évvel a Vörös Terror bukása után még mindig annak karneválját ünnepeltetik a magyarral! S mi bizony dajdajozva tűrjük. Sőt igen jó képet is vágunk hozzá… Magát „jobb oldali”-nak mondó pártok is ünnepelgetik… Ugyan mi fontosabb ma a magyarnak? A chicagói csőcselék tüntetése, vagy nagyságrendekkel jelentősebb magyar tragédiáink (tatárjárás, törökdúlás, Habsburg-rontás, szovjet fosztogatás).
Böngészés: Irattár 2014
Ezen nem kell csodálkozni. Nyilván a külügyminiszter tanácsára íratnának egy szöveget, amelyet az elnök aláírna, akár rápillantás nélkül is.
. .
1868. Szelek (április) hava 26.-án született Sidney Harold Harmsworth Rothermere első vikomtja (Dublin.
”Igazságot a Szabadság térnek!” Tegnapi mércepróbájuk alkalmával ezt a feliratot helyezték el a HVIM tagjai a manapság csupán a keretei között zajló botrányos köztéri hangulatkeltésről ismert Szabadság téren. A vármegyések álláspontja szerint – ahogyan azt a sajtó nyilvánossága előtt is kifejtették – sem az úgynevezett német ”megszállás”, sem pedig a.
Föld Napja a természetben, a szegedi Füvészkertben Most szombaton, 2014. április 26-án 10-14 óráig – folytatva az előző évek hagyományait – az SZTE Füvészkert a Föld Napján családi programokat szervez közösen, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel.
Tömörkény István halála napján a Szögedi Polgárra emlékezünk. Városunk szellemi pillére, oszlopa volt Ő, mint író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató.
Azt csak remélni merem, hogy minden embertársam tudatában van ma a Forgószerda napjának és ennek a súlyának. Hiszen az asszonyoknak ma dolgozni nem illik, sőt nem is szabad! A húsvét után következő szerdának a szegedi tájon „forgószerda” a neve, amely asszonyi dologtiltó nap.
A kis nyúl – deszki mese eredetijét lejegyezte Kálmány Lajos Valamikor, réges-régen, a hétszépségű varázserdőben, ahol a fák égig nőttek, a virágok illatát a tündérek varázsolták, a füvek zöldjét a patakok locsolták, élt egy kis nyúl boldogan. Futkározott, kacarászott, harangocskáját rázogatta, amit egy tündértől kapott ajándékba.
Wass Albert: Nagypénteki sirató Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, messzi út porából köpönyeget veszünk… Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.



Európa szívéből









