Scroll To Top

Böngészés: Irattár 2013

Nem döntött a kulturális bizottság a színházigazgatói pályázatok ügyében

Nem döntött a szegedi  kulturális bizottság színházigazgatói pályázatok ügyében hétfőn. A testület ülésén Mózes Ervin címzetes főjegyző elmondta, hogy az öt aspiráns közül csupán kettő teljesítette a kiírásban szereplő feltételeket.

Az okostelefon-használat adatait kutatják Szegeden

Az okostelefonok webes adataira épül egy kétéves nemzetközi kutatás, mely a napokban indult Szegeden : a FuturICT.hu nevű program során először hasznos alkalmazásokat fejlesztenek ki, majd az azokat használók adatait elemzik. Az 1,5 milliárd forintból megvalósuló program egy európai összefogás része, amelyben a kontinens szinte összes országa részt vesz.

Természetvédelmi mentőközpontját bővítené a Szegedi Vadaspark

Természetvédelmi mentőközpontjának bővítésére fordítja az idei esztendőben a személyi-jövedelemadó felajánlásokból befolyó támogatásokat a Szegedi  Vadaspark – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t. A szegedi  állatkert alapításától fogva nem pusztán kikapcsolódást, igényes szórakozást nyújt, hanem az ország egyik legjelentősebb természetvédelmi mentőközpontjaként is működik.

Mindenek felett és előtt: Szeged megóvása az árvíztől

Dr. Rigó Mihály erdőmérnök és építőmérnök legújabb írásában Szeged árvízvédelmének kérdéskörét elemzi tovább.

A család, amely nem termel szemetet

Vajon lehetséges, hogy egy négytagú család a 21. században, több hónap alatt mindössze egy maréknyi háztartási hulladékot termeljen? A kaliforniai Johnson családról a fölvilágosultabb amerikai sajtóban már sokan cikkeznek.

Szűcs Árpád jubileumi emlékkiállítás

2013. február 01.

Ludolph van Ceulen – a Π (pí) pontosítója, a „Ludolph-szám” megszállottja

Ludolph van Ceulen – a  (pí) pontosítója, a „Ludolph-szám” megszállottja Ludolph van Ceulen, német származású, németalföldi (holland) várépítő- és vívómester valamint szellemes számtanász volt. A Ceulen (ejt: kőlen) nevet kölni „származása” jeleként viselte, bár az alsó-szászországi Hildesheim-ben született.

A Boldogtalan holdat mutatja be a Szegedi Pinceszínház

Pénteken mutatja be Eugene O’Neill Boldogtalan hold című drámáját a Szegedi Pinceszínház; a darab rendezője Kancsár Orsolya lesz, aki egyben az egyik főszerepet is játssza. Kancsár József, a színház igazgatója az MTI-nek elmondta: szinte már a színház megalakulása óta tervezték a darab bemutatását.

Hallássérültek munkába állását segítő program indult Csongrád megyében

Hallássérültek munkába állását segítő program indult Csongrád megyében – tájékoztatta a megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője az MTI-t. Varga Márta elmondta, a speciálisan a hallássérültek kommunikációs sajátosságaira épülő, az álláskeresést segítő tréning programját a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) Csongrád megyei csoportja és a kormányhivatal munkaügyi központja közösen dolgozta ki.

Pipás Pista ősbemutatója Szegeden

A dél-alföldi tanyavilág férfi ruhába öltözött női sorozatgyilkosa, Pipás Pista történetét idézi meg Pozsgai Zsolt darabja, amelynek ősbemutatóját pénteken tartják a Szegedi Nemzeti Színházban. Gyüdi Sándor, a színház főigazgatója elmondta, hogy az intézmény 2013-tól minden esztendőben műsorra tűz egy kortárs darabot.

Törpe lajhármaki született a Szegedi Vadasparkban

Törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus) született a Szegedi Vadasparkban – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.  Az egyelőre ismeretlen nemű kölyök édesapja a nemzetközi fajmegmentési program keretében 2005-ben érkezett Bristolból Szegedre, párja, Malaga pedig 2011-ben Spanyolországból került a Tisza-parti város állatkertjébe. A hím először harciasan fogadta új párját, idővel azonban összebarátkoztak,.

Átadták a Himnusz új zenei és képi változatát

Ünnepélyes keretek között átadta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Himnusz új zenei és képi megjelenítését tartalmazó CD-t és DVD-t a magyarországi és a külhoni magyar általános iskolák képviselőinek kedden az Országházban. Böröcz István Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes jelenlétében nyújtotta át a kép- és hanghordozókat Lélfai Koppánynak,.